archívum
Mehet
José Mourinho megkezdte a pszichológiai hadviselést

Bár még bőven van idő készülni a február 24-i derbire, ahol az Inter a Chelsea-t fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján, José Mourinho, az olaszok menedzsere már most elkezdte a pszichológiai hadviselést korábbi csapata ellen. Ez már-már megszokottá vált a portugál szakember körében. A mérkőzés különös pikantériája, hogy Mourinho 2004 és 2007 között a londoni csapatot irányította.
Az Inter portugál szakembere szerint semmi sem változott, amióta elhagyta Londont és a Chelsea csapatát. "Legutoljára, amikor ott jártam, minden minden részletet megfigyeltem. A felkészülések még mindig olyanok, mint amikor ott voltam"- elemezte a Chelsea készüléseit Mourinho. "Néha 4-4-2-t játszanak gyémánt alakzatban, olykor 4-3-3-as felállásban lépnek pályára. Pontosan ugyanebben a szisztémában dolgoztunk akkor is. Amióta eljöttem, csak Ivanovic és Anelka érkezett a csapathoz. Ezért előttem nincs semmilyen titkuk. De jelen pillanatban, mint edző, nekem sincs titkom előttük. Nagyon könnyű lesz számomra és úgy gondolom hogy nekik is"- utalt a felkészülésre a portugál szakember. "Én ismerem őket, ők ismernek engem. Tudom hogyan játszanak, ők pedig tudják, milyen edző vagyok és hogyan készítem fel a csapatomat."
Annyi bizonyos, hogy nagy taktikai csatát fog bemutatni a két csapat február 24-én. A visszavágót egyébként március 16-án a Stamfod Bridgen rendezik, a Chelsea otthonában. Ráadásul nem csak a Chelsea és az Interrel, hanem Mourinho és Carlo Ancelotti is ismét találkoznak.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Mourinho, az Inter trénere mindent tud a Chelsearől

Carlo Ancelotti is jól ismeri a portugált
Annyi bizonyos, hogy nagy taktikai csatát fog bemutatni a két csapat február 24-én. A visszavágót egyébként március 16-án a Stamfod Bridgen rendezik, a Chelsea otthonában. Ráadásul nem csak a Chelsea és az Interrel, hanem Mourinho és Carlo Ancelotti is ismét találkoznak.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat