archívum
Mehet
Kemény meccs előtt a Loki

Talán tavaly könnyebb dolga volt a Debrecennek, mint idén. A Bajnokok Ligája előző évi kiírásában a svéd Kalmar és a Levadia Tallin verhető ellenfélnek bizonyult, sikeresen is vette Herczeg András csapata a kihívást. A sors úgy hozta, hogy a mostani kiírás második selejtezőkörében a Loki ismét a Levadiával került össze és a látottak alapján bizony el kell mondjuk, hogy van még hová fejlődni, hiszen az idegenbeli 1-1 után hazai pályán mennie kellett a debreceni gárdának, hiszen a vendégek szerezték meg a vezetést, majd debreceni fordítás után egalizáltak (2-2).
Szerencsére Szakály Péter még az 55. percben meglőtte a később győztes gólt jelentő találatot. A mostani harmadik selejtezőkörben a Baselt hozta a sorsolás a Loki útjába, amely svájci bajnokként most csatlakozott a Bajnokok Ligájához. Másik szempontból pedig előny a Basel számára, hogy már elkezdték a bajnokságot. Két fordulót rendeztek eddig Svájban, a Basel mindkettőt behúzta, így 6 ponttal eddig az egyetlen 100 százalékos csapat a svájci Szuper Ligában. Ráadásul a nagy rivális zürichet is legyőzte 3-2-re. Tehát lesz dolga a debreceni védőknek, annál is inkább, mert Alexander Frei felépült és termeli a gólokat. A mérkőzést az Újpest stadionjában, a Szusza Ferenc-stadionban rendezik.

Alexander Frei híres pontos szabadrúgásairól

p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Donaire és Chavez Jr. is pontozással nyert
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat