archívum
Mehet
Két büntetővel nyert a Benfic

Meglehetősen heves indulatok és durva belépők jellemezték a Benfica - Liverpool találkozót, a sok kimaradt helyzet és a három gól mellett. Hogy mást ne említsünk, rögtön az első percekben Javi Garcia szinte letalpalta a Liverpool hollandjának, Ryan Babelnek az arcát. Nem sűrűn látni ilyet futballmérkőzésen. A 9. percben Gerrard igyekezett volna a tizenhatosra betörni, de buktatták őt. A szabadrúgást maga a sértett végezte el bal szélről. Gerrard laposan középre lőtt, ahol érkezett Daniel Agger és pazar mozrulattal a Benfika kapujába sarkazta a labdát. Ezután a Benfica egy sebességgel fentebb kapcsolt.
A portugálok egymás után dolgozták ki a helyzeteket, de a legtöbbje elkerülte Pepe Reina kapuját, amelyek pedig eltalálták nem voltak igazá veszélyesek. Fél óra játék után Eriksson bíró alaposan belenyúlt a mérkőzésbe. A hazaiak védője, Luisao rúgta fel hátulról Fernando Torrest, de a brazil megúszta egy sárga lappal, ellentétben Babellel, aki odament a védőhöz és számon kérte rajta tettét. A kisebb kakaskodás után a svéd játékvezető kiállította a liverpooliak középpályását. De hat perccel később Torres betalált a hazaiak kapujába, ám a partjelző jelezte, hogy előtte Kuyt lesen volt. Az emberhátrányt már nem bírta el a Liverpool, az angolok védekeztek, a portugálok pedig nagyon nyomtak.
Az 58. percben a játékvezető befújt nekik egy tizenegyest, amikor Insua tűntette el Pablo Aimar az ötös vonalán. Ez közvetlen Cardozo szabadrúgásából elért kapufája után született. Oscar Cardozo odaállt a labda mögé és bár Reina érezte merre kell mennie, a támadó nagy erővel lőtt a jobb sarokba. Pár perccel később Carraghernek is volt egy érdekes megmozdulása, Ő Cardozot talpalta vállon a tizenhatoson belül, de nem lett következménye. A 76. percben Fernando Torres megszerezhette volna a vezetést csapatának, de a spanyol támadó a kapu mellé lőtt, pedig rá ez nem jellemző egy az egy elleni szituációban. Két perccel később viszont újabb büntetőhöz jutott a Benfica. Di Maria adta volna be a labdát balról, de Carragher kézzel akadályozta a labda útját. Ismét Cardozo állt oda és ez pedig valamivel lazábban, de ugyanoda lőtte.
További eredmények:
Fulham - Wolfsburg: 2-1
Hamburg - Standard Liége: 2-1
Valencia - Atletico Madrid: 2-2

Babel egyszerűen befogta Luisao száját

Cardozo két bűntetőt is értékesített

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat