archívum
Mehet
Kevés esély van Diego VB-s szereplésére

Maga Diego ismerte be, hogy nem várhatja el a szövetségi kapitánytól, hogy meghívót küldjön neki a 2010-es Dél-afrikai világbajnokságra, hogy erősítse a válogatottat. Ugyanis Diego amióta elhagyta a Werder Brement, nem találja önmagát. Rendzseresen nem tetszésüket nyilvánítják ki a szurkolók a játéka felé, teljes joggal. Ez a szerény teljesítmény pedig nem biztos, hogy elég lesz a Brazil válogatottba, amely egyértelműen világbajnokságot akar nyerni. "Annyit mondhatok, hogy készen állok játszani a világbajnokságon"- kezdte Diego, akit a Werderben nyújtott kimagasló teljesítménye miatt vásárolt meg a torinói klub.
"Bár tudom, hogy nehéz lesz ott lenni, de reménykedem. Két évet játszottam Carlos Alberto Parreira irányítása alatt és már két és fél éve Dunga irányításával. Ismeri az értékeimet és azt, ahogyan játszom. 100 százalékosan készen állok, ha úgy dönt, hogy szüksége van rám." Ezután Diego megpróbálta feltárni, mi lehet az oka annak, hogy a Juventus ilyen gyengén szerepelt az idei szezonban. "Csaknem 65 sérülés volt a szezon során. Néhány hétig két-három játékos esett ki, mások sokkal tovább. Ezen felül voltak taktikai változtatások is és edzőváltás és nyilvánvaló probléma, hogy az új játékosok még nem találták meg önmagukat." A sok kritika ellenére Diego továbbra is jól érzi magát Olaszországban, tetszik neki a játékstílus is, az olasz mentalitás, viszont a jó játékkal még adós.

Diego néha ragyog, néha viszont eltűnik,
mint szürke szamár a ködben

p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat