
archívum
Mehet
Kihúzta döntetlennel a Fulham

Ugyan csak egy 0-0-ás döntetlen született a hamburg - Fulham Európa Liga elődöntöjének odavágóján, mégis több izgalmat szolgáltatott ez az összecsapás, mint az 1-0-ás Atletico Madrid - Liverpool találkozó. A hamburgiak nyitottak helyzettel, de Schwarzer kapusnak nem kellett közbe avatkoznia. Negyedórányi játék után Gera kapott labdát ékpárjától, Bobby Zamoratól. Gera lövése felperdült egy védő lábán, de elkerülte Rost kapuját. A túloldalon Pitroipa volt nagyon aktív. A Burkina fasoi középpályás rendre bonyodalmat okozott a londoniak szélein.
A második félidőből már eltelt húsz perc is, amikor kezdett kiütközni a Fulham játékosain a fáradság. A 70. perctől egészen a 80. percig csak a vendégek ausztrál kapusának lélekjelenlétén múlott, hogy nem kapott gólt a Fulham. Pitroipa és Petric próbálkozásait is bravúrosan tolta az alapvonalon túlra Mark Schwarzer. Nagyon ment a Hamburg a vezető találatért, hisezn óriási presztizzsel bírna a döntőbe jutás, amelyet hazai pályán, a Nordbank Arénában vívhatnának meg. Azonban gól nem született, ami jó eredménynek számít annak a Fulhamnek a javára, amely hazai pályán nagyon erős az Európa Ligában.

Gerának nem sikerült gólt szereznie 31. születésnapján
A második félidőből már eltelt húsz perc is, amikor kezdett kiütközni a Fulham játékosain a fáradság. A 70. perctől egészen a 80. percig csak a vendégek ausztrál kapusának lélekjelenlétén múlott, hogy nem kapott gólt a Fulham. Pitroipa és Petric próbálkozásait is bravúrosan tolta az alapvonalon túlra Mark Schwarzer. Nagyon ment a Hamburg a vezető találatért, hisezn óriási presztizzsel bírna a döntőbe jutás, amelyet hazai pályán, a Nordbank Arénában vívhatnának meg. Azonban gól nem született, ami jó eredménynek számít annak a Fulhamnek a javára, amely hazai pályán nagyon erős az Európa Ligában.
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










