archívum
Mehet
Komoly hátrányban az Arsenal

Valószínűleg a Tottenham vetett véget az Arsenal bajnoki álmainak. Harry Redknapp csapata hazai pályán 2-1-re győzte le az ágyúsokat az észak-londoni rangadón. A White Hart LAne közönsége már a 10. percben gólnak örülhetett, amikor egy felszabadítás után az újonnan bemutatkozó tinédzser, Danny Rose elképesztően nagy bombát eresztett meg kapásból, amelyet a kint ácsorgó Almunia már nem tudott hárítani.
Hajtott Arsene Wenger csapata az egyenlítésért, de csak nem akart jönni a gól. Viszont éppen hogy elkezdődött a második játékrész, jött az újabb hazai találat Gareth Baletől, aki első és egyben talán legfontosabb gólját szerezte a szezonban. Csereként állt be az öt hónapos sérüléséből visszatérő Robin van persie, így Bendtnerrel közösen rohamozhatták a Spurs kapuját. Utóbbi a 85. percben tudott szépíteni az eredményen. A vereséggel az Arsenal gyakorlatilag lemondhat a bajnoki címről, míg a Tottenham még nagy csatát fog vívni a manchester City-vel az Európa Ligás helyezésért.
Az Aston Villa - Everton találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. A vendégek ausztrál középpályása, Tim Cahill a 23. percben vezetést szerzett, amelyet a 72. percig sikerült is őrizni. Ekkor Agbonlahor hozta vissza a meccsbe a Villat, de két perc múlva jött ismét Cahill és rögtön 2-1. Óriási szerencsével tudott csak egyenlíteni az Aston Villa az utolsó pillanatban, amikor Phil Jagielka a saját kapuját vette be.
A 34. forduló eredményei:
Hull City - Burnley: 1-4
West Ham - Sunderland: 1-0
Wolverhampton - Stoke City: 0-0
Blackburn - Manchester Utd: 0-0
Liverpool - Fulham: 0-0
Manchester City - Birmingham: 5-1
Chelsea - Bolton: 1-0
Aston Villa - Everton: 2-2
Wigan - Portsmouth: 0-0
Tottenham - Arsenal: 2-1

Fontos győzelmet szerzett a Tottenham

Cahill kettőt is lőtt, de egy öngóllal egyenlített az Aston Villa
Az Aston Villa - Everton találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. A vendégek ausztrál középpályása, Tim Cahill a 23. percben vezetést szerzett, amelyet a 72. percig sikerült is őrizni. Ekkor Agbonlahor hozta vissza a meccsbe a Villat, de két perc múlva jött ismét Cahill és rögtön 2-1. Óriási szerencsével tudott csak egyenlíteni az Aston Villa az utolsó pillanatban, amikor Phil Jagielka a saját kapuját vette be.
A 34. forduló eredményei:
Hull City - Burnley: 1-4
West Ham - Sunderland: 1-0
Wolverhampton - Stoke City: 0-0
Blackburn - Manchester Utd: 0-0
Liverpool - Fulham: 0-0
Manchester City - Birmingham: 5-1
Chelsea - Bolton: 1-0
Aston Villa - Everton: 2-2
Wigan - Portsmouth: 0-0
Tottenham - Arsenal: 2-1
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat