archívum
Mehet
Kötelező a győzelem

Tony Mowbray, a Celtic menedzsere szerint kötelező nyerni a Dundee United ellen a skót bajnokság mai játéknapján. A kelták hátránya a rivális Rangersszel szemben már tíz pont. Ezért, ha életben akarját tartani bajnoki esélyeiket, itt az ideje sorban nyerni a meccseket. Az elmúlt hétvégén a zöld-fehérek egy 4-4-es döntetlent játszottak az Aberdeen ellen. De Mowbray csapata kis szerencsével két forduló alatt négy pontra olvaszthatja a Rangers előnyét.
De ehhez szükséges egy St. Johnstone győzelem a riválissal szemben, valamint jövőhét végén a Celtic a harmadik Old Firmjét játsza a szezonban. Ha ott legyőzk a kékeket, már is szorosabb a bajnoki táblázat. "Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk a hétvégi eredmény miatt"- kezdte a Celtic menedzsere, Tony Mowbray. "De ha a következő két meccsünket megnyerjük, az élet nagyon érdekessé válik. Mindent megteszünk, hogy pozitív eredményt elérjünk."
Viszont a sikerhez elengedhetetlen egy jó védelem. Jelenleg a Celticnél Darren O'Dea eltiltását tölti, Glenn Loovens és Thomas Hooiveld pedig sérült. Így talán két fiatal, Josh Thompson és Thomas Rogne is bekerülhet a védelem közepébe. Szélen a mester a rutinosabb játékosokban kell bízzon, Lee Naylor és Andreas Hinkel személyében.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Mowbray bízik a jó eredményekben

Sok függ majd Robbie Keane formájától
Viszont a sikerhez elengedhetetlen egy jó védelem. Jelenleg a Celticnél Darren O'Dea eltiltását tölti, Glenn Loovens és Thomas Hooiveld pedig sérült. Így talán két fiatal, Josh Thompson és Thomas Rogne is bekerülhet a védelem közepébe. Szélen a mester a rutinosabb játékosokban kell bízzon, Lee Naylor és Andreas Hinkel személyében.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat