
archívum
Mehet
Közel a bajnoki cím

Utolsó nagy próbáján is túl van a spanyol bajnoki címvédő Barcelona. Pep Guardiola csapata a Sevilla otthonába látogatott a La Liga 37. fordulójában, ahol nagyon is komoly ellenállással kellett szembe néznie. Mindenki tudta, hogy két fordulóval a szezon vége előtt már csak a Sevilla az a csapat, amely képes lehet pontokat rabolni a Barcától. Viszont az első félidő nem ezt tükrözte. Már az 5. percben essi kapott labdát a leshatáron Maxwelltől. Gólt is lőtt a hosszúba. A 28. percben pedig már Xavi ugyratta ki egy zseniális droppal Bojant, aki megszerezte a második találatot. Az 56. percben még nehezebb helyzetbe kerültek a hazaiak, miután Konko megkapta második sárga lapját. Pár percre rá jött is az újabb katalán találat.
Messi lövése pont a spanyol elé pattant, ő pedig egyből kapura tűzte. Érdekesség, hogy a Barca a Tenerife elleni 4-1-es mérkőzésén is ez a három játékos talált be. Pár perccel később viszont felébredt a Sevilla, vagy inkább elaludt a barca, mert Fredric Kanouté lépett meg és passzolt a kapuba. Három perc sem kellett Luis Fabiano találatához és máris 2-3 állt az eredményjelzőn. Egy gyors szabadrúgás után ssmét nagy védekezési hibát mutatott be Pep Guardiola csapata, aki mérgében a kispadott ütötte. Az eredmény és a mérkőzés vége szoros lett, a Barcelona ezzel a győzelemmel nagyon közel került a bajnoki címhez.

Guardiola mérgében a kispadot könyökölte le,
amikor a Sevilla szépített
amikor a Sevilla szépített
Messi lövése pont a spanyol elé pattant, ő pedig egyből kapura tűzte. Érdekesség, hogy a Barca a Tenerife elleni 4-1-es mérkőzésén is ez a három játékos talált be. Pár perccel később viszont felébredt a Sevilla, vagy inkább elaludt a barca, mert Fredric Kanouté lépett meg és passzolt a kapuba. Három perc sem kellett Luis Fabiano találatához és máris 2-3 állt az eredményjelzőn. Egy gyors szabadrúgás után ssmét nagy védekezési hibát mutatott be Pep Guardiola csapata, aki mérgében a kispadott ütötte. Az eredmény és a mérkőzés vége szoros lett, a Barcelona ezzel a győzelemmel nagyon közel került a bajnoki címhez.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










