
archívum
Mehet
Kurányi gólja az élre repítette a Schalke csapatát

Győzőtt a Schalke és ezzel átvette a tabella irányítását, legalább is ma estig. Felix Magath csapata a Stuttgart elleni 2-1-es győzelmével egy ponttal megelőzte a német rekordbajnok Bayern München csapatát. A gelsenkirchenieknek ez volt zsinórban a harmadik győzelmük, Kurányi pedig 14. gólját jegyezte a bajnokságban. A Ruhr-vidéki alakulat első találatát Edu szerezte a 46. percben, amelyre Tasci tudott válaszolni négy perccel később. De Kevin Kurányi az 55. percben megszerezte a Schalke második, egyben győztes találatát.
"Ez nagyon fontos győzelem volt számunkra"- nyilatkozta az egykori válogatott támadó a mérkőzés után. "Nagyon fontos mérkőzés jön még a Hamburg, a Leverkusen és a Bayern München ellen." Felix Magath pedig megpróbálja a bajnokság végén is élre vezetni csapatát, amely 1958-óta nem nyerte meg a Bundesliga küzdelmeit. "Mi vagyunk a vezető pozícióban, de nem ez a legfontosabb dolog"- mondta Felix Magath. "Majd beszélünk az ambícióinkról a Bayern elleni mérkőzés után, amely a bajnoki cím nagy esélyese"- tette hozzá a német szakember, aki tavaly a Wolfsburg csapatát az élre vezette.
A 26. forduló mérkőzései:
Bochum - Borussia Dortmund
Hannover - Eintracht Frankfurt
Hertha - Nürnberg
Mainz - FC Köln
Monchengladbach - Wolfsburg
Bayern Munich - Freiburg
Hoffenheim - Werder Bremen
Bayer Leverkusen - Hamburger SV

Magath örül a győzelemnek, de tudja, hogy sok van még hátra
"Ez nagyon fontos győzelem volt számunkra"- nyilatkozta az egykori válogatott támadó a mérkőzés után. "Nagyon fontos mérkőzés jön még a Hamburg, a Leverkusen és a Bayern München ellen." Felix Magath pedig megpróbálja a bajnokság végén is élre vezetni csapatát, amely 1958-óta nem nyerte meg a Bundesliga küzdelmeit. "Mi vagyunk a vezető pozícióban, de nem ez a legfontosabb dolog"- mondta Felix Magath. "Majd beszélünk az ambícióinkról a Bayern elleni mérkőzés után, amely a bajnoki cím nagy esélyese"- tette hozzá a német szakember, aki tavaly a Wolfsburg csapatát az élre vezette.
A 26. forduló mérkőzései:
Bochum - Borussia Dortmund
Hannover - Eintracht Frankfurt
Hertha - Nürnberg
Mainz - FC Köln
Monchengladbach - Wolfsburg
Bayern Munich - Freiburg
Hoffenheim - Werder Bremen
Bayer Leverkusen - Hamburger SV
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










