archívum
Mehet
Lampard hiszi, hogy a Chelsea bajnok lesz

Igazi gólparádét rendezett a Chelsea az Aston Villa ellen. Malouda két gólja és Kalou találata mellett Franck Lampard négy gólt lőtt, kettőt tizenegyesből. A középpályás szerint a Chelsea kész megmérkőzni jövőhéten a Manchester United ellen az Old Traffordon. A United jelenleg egy ponttal előzi meg Carlo Ancelotti csapatát.
"Tudjuk, hogy minőségi játékosaink vannak, már megmutattuk ezt a szezon során. Megvertük a Manchester Unitedet, a Liverpoolt és az Arsenalt. Most arra kell koncentrálnunk, amit meg kell tennünk"- tekintett a jövőbe az angol válogatott középpályása. Lampard már az egymást követő hatodik szezonban szerez legalább húsz gólt a bajnokságban és jelenleg harmadik a Chelsea góllövőinek örökranglistáján. "Volt néhány rossz teljesítményünk a közelmúltban, amiért bocsánatot kell kérjünk a szurkolóktól. De ha megnyerjük a hátralévő meccseinket, mi leszünk a bajnokok."
A Chelsea április 4-én találozik még egyszer az FA-kupa elődöntőjében az Aston Villaval és a Bajnokság utolsó előtti fordulójában a Liverpool ellen vendégszerepel. A többi mérkőzésen papírforma szerint Chelsea győzelmek kellene szülessenek.
A nagy rivális Manchester United idegenben győzte le 4-0-ra a Bolton csapatát. Dimitar Berbatov kétszer volt eredményes, Gibson is betalált a mérkőzés hajrájában, az első találat pedig öngólból született Samuelnek köszönhetően.
Premier League eredmények:
Birmingham City - Arsenal: 1-1
Chelsea - Aston Villa: 7-1
Hull City - Fulham: 2-0
Tottenham - Portsmouth: 2-0
West Ham - Stoke City: 0-1
Wolverhampton - Everton: 0-0
Bolton - Manchester Uited: 0-4
Burnley - Blackburn: 0-1
Liverpool - Sunderland: 3-0
Manchester City - Wigan: hétfő este

Lampard két tizenegyest is értékesített

Ancelotti elégedett lehet a 7-1-el

p.sz.
Chelsea - Aston Villa: 7-1 VIDEO
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat