
archívum
Mehet
Leonardo távozik a Milantól

Akárcsak a Juventus, a Milan sem büszkélkedhet túlságosan idei produkciójával. A helyzet a milánói piros-feketéknél azonban annyival jobb, hogy a csapat még a harmadik helyen áll, amely biztos részvételt biztosít a Bajnokok Ligája következő kiírására. Viszont Leonardo csapatának össze kell kapnia magát, mert három fordulóval a Serie A vége előtt a Sampdoria négy ponttal van lemaradva tőle. Hogy mást ne említsünk, a Milan legutóbbi tíz mérkőzéséből kétszer volt képes győzni (4 vereség, 4 döntetlen).
A szezon során már többször lehetősége volt megelőzni az Intert a tabella tetején, ám a fontos pillanatokban Leonardo csapata mindig megbotlott. A Scudettora már teljesen esélytelenek, tehát a Milan ezt a szezont is trófea nélkül zárja. Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy a szezon végén Leonadro, a csapat trénere távozhat. "Igen elmegy, egy új edző igazolásán dolgozunk"- mondta Silvio Berlusconi. "Leonardo túlságosan keményfejű és a csapat is rosszul játszott ebben a szezonban." Leonardo maga is kifejezte távozási szándékát, így a bajnokság végeztével visszatér Brazíliába családjához.

Nem ez volt Leonardo edzői pályaftásának legjobb éve
A szezon során már többször lehetősége volt megelőzni az Intert a tabella tetején, ám a fontos pillanatokban Leonardo csapata mindig megbotlott. A Scudettora már teljesen esélytelenek, tehát a Milan ezt a szezont is trófea nélkül zárja. Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy a szezon végén Leonadro, a csapat trénere távozhat. "Igen elmegy, egy új edző igazolásán dolgozunk"- mondta Silvio Berlusconi. "Leonardo túlságosan keményfejű és a csapat is rosszul játszott ebben a szezonban." Leonardo maga is kifejezte távozási szándékát, így a bajnokság végeztével visszatér Brazíliába családjához.
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










