
archívum
Mehet
Ligue 1: A Toulouse még mindig nem talált legyőzőre

Egyértelműen a Ligue 1 meglepetés csapata eddig a Toulouse együttese. Mind a négy mérkőzését megnyerte a bajnokságban, így 100 százalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát. Ebben a fordulóban a Nancy-hoz látogatott a csapat, és 2-0-ás győzelmet aratott. Az eddigi négy kör alatt csak két gólt kaptak a lila-fehérek.
Meglepetés is akadt bőven a fordulóban. A rekordbajnok Lyon például kikapott a Lorient csapatától 2-0-ra idegenben. Bár még a bajnokság elején járunk, négy fordulóval a kezdés után a csapat csak a 17. helyen áll a bajnoságban. Nem áll sokkal jobban a Bordeaux és a Marseille sem. Mindkét csapat csak gólkülönbségének köszönhetően található feljebb a tabellán.
A Marseille csapata négy fordulót követően
csak a 10. a táblázaton
Ráadásul ebben a fordulóban egymás ellen lépett pályára az utóbbi két bajnokság győztese. A rangadón 1-1-es döntetlen született. A vendég Marseille végig vezetett Gonzalez 12. percben szerzett góljával, és úgy tűnt meg is nyeri a meccset, de a Bordeaux két perccel a vége előtt pontot tudott menteni hazai pályán. A gólt Modeste szerezte.
A fordulóban született még egy meglepetés. A Paris Saint-Germain 3-1-es vereséget szenvedett a Sochaux vendégeként. A hazaiak már az első félidőben 3-0-ás előnyre tettek szert, a PSG a második játékrész elején Hoarau góljával csak a becsületgólig jutott. A Sochaux így már a negyedik a táblázaton.
További eredmények:
Arles Avignon - Rennes 0-1
Lorient - Lyon 2-0
Nancy - Toulouse 0-2
St. Étienne - Lens 3-1
Valenciennes - Montpellier 0-1
Caen - Brest 0-2
Lille - Nice 1-1
Monaco - Auxerre 2-0
Sochaux - PSC 3-1
Bordeaux - Marseille 1-1
H.V.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










