
archívum
Mehet
Lúció volt csapata ellen harcol

Valószínűleg most sokan verik a fejüket a falba a Bayern Münchennél, hogy mindössze 6.3 millió fontért elengedték Lúciot tavaly nyáron. A brazil védő, aki tökéletesen beilleszkedett az Interbe most korábbi csapata ellen játszik a Bajnokok Ligája döntőjében. Lúcio minden bizonnyal Ivica Oliccsal, a bajorok gólzsákjával fogja megvívni maga kis külön párharcát, amelynek sokan nem örülnek majd a német oldalon.
A válogatott védőre jellemző ugyanis, hogy bármilyen eszközt képes bevetni annak érdekében, hogy megállítsa az ellenfél támadóját. Függetlenül attól, hogy az szabályos, vagy sem.
A lényeg, hogy a játékvezető ne legyen túl szigorú. Emlékezhetünk például a Chelsea - Inter nyolcaddöntő párharcára, ahol Lúcio Didier Drogbát valósággal a földbe döngölte. Pedig védő legyen a talpán, aki az elefántcsontparti, hatalmas termetű támadót képes semlegesíteni. Neki sikerült. Ha kellett lerántotta, bele rúgott egy párszor, vagy nemes egyszerűséggel a labda útjának fittyet hányva átkarolta és addig csimpaszkodott bele, amig ki nem vonta a játékból. És akkor még nem beszéltünk az ilyenkor szokásos verbális támadásokról, illetve a jó öreg, magyar edzői berkekben szokásos fokhagymás pirítós reggeli használatáról. Egyszóval Lúcio mindent el fog követni, hogy csapata ne kapjon gólt a döntőben.
A válogatott védőre jellemző ugyanis, hogy bármilyen eszközt képes bevetni annak érdekében, hogy megállítsa az ellenfél támadóját. Függetlenül attól, hogy az szabályos, vagy sem.

Lúcio (földön) olyan védő, aki nem ismer kegyelmet
A lényeg, hogy a játékvezető ne legyen túl szigorú. Emlékezhetünk például a Chelsea - Inter nyolcaddöntő párharcára, ahol Lúcio Didier Drogbát valósággal a földbe döngölte. Pedig védő legyen a talpán, aki az elefántcsontparti, hatalmas termetű támadót képes semlegesíteni. Neki sikerült. Ha kellett lerántotta, bele rúgott egy párszor, vagy nemes egyszerűséggel a labda útjának fittyet hányva átkarolta és addig csimpaszkodott bele, amig ki nem vonta a játékból. És akkor még nem beszéltünk az ilyenkor szokásos verbális támadásokról, illetve a jó öreg, magyar edzői berkekben szokásos fokhagymás pirítós reggeli használatáról. Egyszóval Lúcio mindent el fog követni, hogy csapata ne kapjon gólt a döntőben.
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










