
archívum
Mehet
Magyarország - San Marino: A második győzelem küszöbén

Véletlenül se feltételezzük azt, hogy San Marino ellen nem gyűjtjük be a három pontot. Ugyanis ez kötelező. Első sorban a két csapat tudásbeli különbsége miatt, másodszor pedig a történelem is minket igazol. Magyarország San Marino ellen a 2004-es Eb-selejtező alkalmával találkozott. Októberben, Budapesten Gera Zoltán fantasztikus mesterhármasával a félideji 0-0-át 3-0-ás végeredmény követte.
A második mérkőzésen idegenben diadalmaskodtunk 5-0-ra.
Lisztes, kettőt, Kenesei, Böőr és Szabics egyet vállalt magára. Mondani sem kell, hogy ők már nem tagjai a mai válogatottnak. De azért vannak még nagyágyúink, mint például Dzsudzsák Balázs, aki ismét megtalálta a megfelelő cipőt a PSV-ben, Gera Zoli, akinek irányítania kell a csapatot, az ifjú Koman Vladimir, aki egyre jobb lesz, na és persze ne feledkezzünk meg Szalai Ádámról sem, aki elkezdte lövöldözni a gólokat a Bundesligában, ráadásul a Mainz első a tabellán. Ezt többek között neki is köszönhetik a németek.
A vendégek tehát sok mindenben nem reménykedhetnek, ugyanis egyetlen alkalommal éltek túl egy félidőt kapott gól nélkül ellenünk.
A második mérkőzésen idegenben diadalmaskodtunk 5-0-ra.

San Marino szövetségi kapitánya a svédek ellen
Lisztes, kettőt, Kenesei, Böőr és Szabics egyet vállalt magára. Mondani sem kell, hogy ők már nem tagjai a mai válogatottnak. De azért vannak még nagyágyúink, mint például Dzsudzsák Balázs, aki ismét megtalálta a megfelelő cipőt a PSV-ben, Gera Zoli, akinek irányítania kell a csapatot, az ifjú Koman Vladimir, aki egyre jobb lesz, na és persze ne feledkezzünk meg Szalai Ádámról sem, aki elkezdte lövöldözni a gólokat a Bundesligában, ráadásul a Mainz első a tabellán. Ezt többek között neki is köszönhetik a németek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és légy a közösség része!
A vendégek tehát sok mindenben nem reménykedhetnek, ugyanis egyetlen alkalommal éltek túl egy félidőt kapott gól nélkül ellenünk.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










