archívum
Mehet
Maradona szerint az emberek az ő oldalán állnak

Nagyon sok bírálatot kapott az argentín válogatott és Diego Maradona a 2010-es dél-afrikai selejtezősorozat gyenge szereplése miatt. Az Albiceleste egyetlen pontnak köszönhetően utazhat nyáron Afrikába, sokan bíztak benne, hogy nem ismétlődik meg a csapattal az 1970-es csúfság, amikor nem sikerült kvalifikálniuk a mexikói tornára. De végül is nem ismétlődött meg a történelem, de a csapat és Maradona is még mindig a média célpontja.
Sok kritikát kapott a Barcelona csillaga, Lionel Messi, amiért nem tudja klubcsapatbeli formáját a válogatottban is mutatni. Ráadásul Maradona szabad szájú megnyilatkozatai is hergelik a médiát. Argentína szerdán Németországgal játszik felkészülési mérkőzést. Ennek kapcsán nyilatkozott a szövetségi kapitány: "A célunk, hogy világbajnokok legyünk. Az emberek a mi oldalunkon állnak és támogatnak minket. Magunk mögött fogjuk hagyni a médiát és ez nagy erőt fog nekünk adni."
Persze világbajnoknak lenni nem lesz egyszerű, hiszen Spanyolország és Barzília a legesélyesebbek között van számon tartva. Egyes felmérések is megmutatják, hogy ennek a két válogatottnak van a legnagyobb esélye a végső győzelemre. Maradona azt is elmondta, hogy a világbajnokságra utazó 23-as keret nyolcvan százaléka már kész, a maradék húsz százalékról majd akkor dönt, amikor eljön az ideje. Németország holnap a Bayern München stadionjában, az Allianz Arénában fogadja az Albicelestet.

Messi gyengén teljesít a válogatottban

Maradona nem törődik a sajtóval
Persze világbajnoknak lenni nem lesz egyszerű, hiszen Spanyolország és Barzília a legesélyesebbek között van számon tartva. Egyes felmérések is megmutatják, hogy ennek a két válogatottnak van a legnagyobb esélye a végső győzelemre. Maradona azt is elmondta, hogy a világbajnokságra utazó 23-as keret nyolcvan százaléka már kész, a maradék húsz százalékról majd akkor dönt, amikor eljön az ideje. Németország holnap a Bayern München stadionjában, az Allianz Arénában fogadja az Albicelestet.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat