archívum
Mehet
McClaren a Wolfsburg trénere lesz

Sikeredző kell a padra. Ez lehet a jelszó a Wolfsburg csapatánal, amely tavlay bajnoki címet nyert a Bundesligában, idén viszont csak a nyolcadik helyen végzett. A klucs egyértelműen az edző lehet. Akkor Félix Magath irányította a csapatot és a csúcsra is juttatta. Most pedig Steve McClaren lehet a megfelelő ember a farkasok padján. Az angol menedzser éppen most nyert holland bajnokságot a Twente csapatával. Két év alatt igen ütőképes csapatot és egységet kovácsolt a holland gárdából és a kemény munka meghozta gyümölcsét.
"Volt két fantasztikus éven az FC Twente kispadján, de ígéretet tettem a feleségemnek és a gyerekeknek, hogy két évnél tovább nem maradok távol tőlük"- mondta az nagol szakember, akinek családja jelenleg Angliában van. "Most már mindannyian együtt élünk Németországban." A 49 éves angol két éves szerződést kötött és évente három millió euró üti a markát. A 2008-as év volt a mélypont, amikor az angol válogatottat nem tudta kijuttatni az Európa-bajnokságra, ekkor vette át a Twente irányítását és két szezon alatt igen nyerő csapatot kovácsolt. Ráadásul a Twente története első bajnoki címének örülhet. Azért minden esetre bizarr döntés ez, hiszen jövőre a Twente mégis csak a Bajnokok Ligájában indul.

McClaren bajnoki címig vezette a Twente csapatát

p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat