Sporthírek

Megvette már a jegyét a Magyarország-Románia Eb-selejtezőre?

Megvette már a jegyét a Magyarország-Románia Eb-selejtezőre?

Ahogy arról az MLSZ beszámolt: a magyar válogatott szeptember 4-én, 20.45 órakor a Groupama Arénában játszik Európa-bajnoki selejtező mérkőzést Románia ellen.

A mérkőzésre szóló jegyek augusztus 3-án, 10.00 órától voltak megvásárolhatóak. Az MLSZ tisztában volt azzal, hogy a mérkőzés iránt óriási az érdeklődés, ezért időben kérte a jegyeladásban résztvevő üzleti partnereitől, hogy a hagyományos rendezvényeknél megszokott érdeklődés sokszorosával kalkuláljanak, és kövessenek el mindent azért, hogy az eladás több tízezer érdeklődő esetén se okozzon fennakadást. Ezt a feladatot – a ma tapasztalt extrém érdeklődés mellett – nem sikerült a rendszernek megfelelően megoldania. A partnerek szakemberei folyamatosan dolgoztak a kialakult helyzet műszaki megoldásán, ennek ellenére az egész nap folyamán fönnakadások mellett zajlott az online jegyeladás.  

 



Az MLSZ és Csányi Sándor is elnézést kér a technikai hibákért a jegyvásárlás kapcsán

 



Magyarországon, futballmeccsek jegyeiért, még soha nem tapasztalt online érdeklődés előzte meg a magyar-román mérkőzést. Az MLSZ jegyértékesítési partnerének jelzése szerint már reggel 9-kor a várt terhelés 15-szöröse irányult a szerverekre, ennek következtében az online jegyértékesítés lelassult. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke közleményt adott ki: Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akinek kényelmetlenséget okoztunk, akik hosszú órákig álltak a sorban vagy próbálkoztak sikertelenül az online jegyvásárlással.  Bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó válogatott mérkőzés, amikor az érdeklődők több stadiont is megtöltenének, ugyanakkor ígérhetem, mindent megteszünk, hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor ilyen problémákat okozott a jegyvásárlás.

 

 

-kt-

 

Forrás és kép: MLSZ.hu