archívum
Mehet
Miért menne Mourinho, amikor mindenki számít rá?

Diego Militó gólja nagyon kellett ahhoz, hogy az Inter bajnok lett. Ugyanis Chievoban a Roma már 2-0-ra is vezetett, amikor Mourinho csapata még 0-0-ra állt a Siena ellen. Viszont sikerült elhódítani a Scudettot, így a Serie A egyeduralkodója továbbra is az Inter. Az Olasz-kupa is már a zsebükben van, így szombaton jöhet a madridi Bajnokok Ligája finálé a Bayern München ellen. Ha azt is mgnyeri az Inter, történelmi triplázást visz véghez. Mourinho korábban megszellőztette, hogy a Real Madrid edzője lesz, vasárnap a mérkőzés után viszont már azt állította, hogy nagyon messze van ettől. A portugál szakembertől már megszokhattuk, hogy ílyen nyilatkozatokkal hecceli a médiát és az embereket.
De miért is akarna távozni, amikor ilyen sikeres egy csapattal. Ráadásul az elnök, Massimo Moratti is számít rá a jövőben. "Nagyon, nagyon boldog vagyok"- nyilatkozta moszollyal teli arccal, aki éppen most ünnepli 65. születésnapját. Szép ajándékot kapott az elnök. "Jól harcoltunk végig, de megérdemeltük a trófeát és a legények brilliánsak voltak. Hívjuk ezt Mourinho Scudettojának? Természetesen az ő címe. Most Madridra kell fókuszálni. Olyan jól kell szerepelnünk a Bajnokok Ligája döntőjében, amilyen jól csak lehet, hogy triplázzunk." Kétségtelenül nagy érdemei vannak a portugál stratégának az Inter sikereiben. Megtalálta az ellenszert a Barcelona játékára, így a Bayern ellen készülhetnek a fináléra.
Dejan Stankovic, a csapat középpályása hálás mindenkinek, aki segítette a csapatot az idény során. "Ez az ötödik Scudettonk egymás után, nagyon boldogok vagyunk. Nagyon nehéz volt, de igazán jók voltunk - a játékosok, az edző, az elnök és a szurkolók. Köszönetet kell mondjunk az Internek azért, hogy ilyen remek csapatot épített és nekünk adta a világ legjobb edzőjét, aki segített nekünk megérteni, milyen erősek is vagyunk. Köszönöm"- mondta Stankovic.

Milito volt a Siena elleni meccs hőse

Moratti elnök majd kiugrott a bőréből örömében
Dejan Stankovic, a csapat középpályása hálás mindenkinek, aki segítette a csapatot az idény során. "Ez az ötödik Scudettonk egymás után, nagyon boldogok vagyunk. Nagyon nehéz volt, de igazán jók voltunk - a játékosok, az edző, az elnök és a szurkolók. Köszönetet kell mondjunk az Internek azért, hogy ilyen remek csapatot épített és nekünk adta a világ legjobb edzőjét, aki segített nekünk megérteni, milyen erősek is vagyunk. Köszönöm"- mondta Stankovic.
p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat