archívum
Mehet
Mourinho a Real edzője lesz

Úgy tűnik a Real Madrid elnökének, Florentino Pereznek mégis valóra válik a vágya. A Real Madried ezdője lehet José Mourinho. Az Inter portugál menedzsere ugyanis saját maga vallotta be, hogy a spanyol fővárosi csapat edzője lesz. "Amit írnak, hogy fél lábbal Spanyolországban vagyok, fél lábbal Milánóban nem igaz. De igaz, hogy a Real Madrid edzője leszek"- mondta José Mourinho. Vigyis ez azt jelenti ebben az esetben, hogy a portugál az idény hátralévő részében csak az Interrel foglalkozik. Hogy aztán nyáron mi lesz, még senki sem tudja. Massimo Moratti, a kék-feketék elnöke viszont nagyon nem szeretné, hogy Mou elmenjen. Főleg, ha mindhárom trófeát begyűjti. Viszont ha ez megtörténik, akkor új motiváció kell. A Real Madrid kispadja pedig új célokat tartogat. "Ezdettem nagy klubot Angliában, nagy klubot edzek Olaszországban és egynek az dzője leszek Spanyolországban. Megnyertem már mindent három országban (Portugália,Anglia,Olaszország), semmi sem hiányzik nekem."
Ami talán a távozás mellett szólhat, az a légkör. José Mourinhonak rendszeresen problémája van az olasz bajnoksággal, más trénerekkel, még egy négy mérkőzéses eltiltást is össze szedett. Azért ez játékosként sem kis teljesítmény, nemhogy edzőként. Korábban Mou úgy fogalmazott, hogy a Serie A nem szereti őt, ő pedig nem szereti a Serie A-t.
"Az emberek, akik odajönnek hozzám, mosolyognak és mondják, hogy te vagy a legjobb, a legnagyobb, majd amint tudnak, támadnak engem. Kérnek tőlem autogramot, fényképezkednek és aztán hirtelen megváltoznak. En nem szeretem ezt, sőt néhány edző ezt csinálja." Ha nyáron Mourinho megy, akkor a korábbi pletykák szerint Florentino Perez, a Real elnöke 11 millió eurót sem sajnálna évente a portugál menedzsernek.

Mourinho előbb vagy utóbb a Real edzője lesz

p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat