archívum
Mehet
Mourinho Morattinak ajánlja a BL győzelmet

Már óriási a felhajtás a Bajnokok Ligája döntője miatt. De sokakat az is izgat, mi lesz José Mourinho, az Inter menedzesrének sorsa a finálé után. "Semmi sem dőlt még el a jövőmmel kapcsolatban"- kezdte a portugál szakember. "Akárcsak a játékosok én is csak a döntőre tudok gondolni. Ha a Bajnokok Ligája döntőjébe jutsz, nem nagyon tudsz másra gondolni. Mindkét csapat az álmáért fog játszani. A mérkőzés után egy új élet kezdődik, de nem mondom azt, hogy ez lesz az utolsó meccsem az Interrel." A Santiago Bernabeuban két fantasztikus tréner és stratéga találkozik egymással. José Mourinho dicsérte kollégája képességeit is. Mourinho ugyanis még fiatalabb korában Louis van Gaal keze alatt dolgozott három évig.
"Volt három nagyszerű évem van Gaallal. Nagyon keményen dolgoztam az ő irányítása alatt és nagyon sokat tanultam. Ma közülünk valaki egyike lesz azon három edzőnek, aki két különböző klubbal is megnyeri a Bajnokok Ligáját." A bajorok trénere szerint nem a két legjobb csapat játsza a finálét és szerinte a MU, a Chelsea és a Barca jobb csapatok a mostani döntős résztvevőknél. Ám Mourinho nem így gondolja. "Nem értek egyet ezzel. Megnyertünk mindent a saját országunkban és a Bajnokok Ligája döntőjében vagyunk. Semmi kétség felőle, mind a két csapat remek."
A portugál stratéga azt is elárulta, hogy mit szeretne látni a döntő lefújásakor. "Látni szeretném Mr. Morattit felemelni a trófeát és sírni látni. Az egyetlen kívánságom, hogy ez az álom valóra váljon a Moratti család részére"- fogalmazott Mou. Ha az Inter nyeri a döntőt, akkor biztosan nagy öröm rajzolódik majd Moratti elnök arcára. Már a bajnoki cím megnyerésekor is alig tudta féken tartani magát, annyira örült.

p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat