
archívum
Mehet
NB 1: Az éllovas Vidi Pápára látogat

Ha a két csapat múltjára tekintünk vissza, akkor a Videotoné a három pont. A a két csapat jelenlegi pozícióját vesszük figyelembe, vendég siker várható. Ugyanis a Videotont a Pápa élvonalbeli meccsen még sosem tudta legyőzni, de ami a hazaiak dolgát nehezíti, a fehérváriak vezetik az NB 1 tabelláját, és Mezey György csapata már három mérkőzést is behúzott zsinórban.
Ennek ellenére a Videoton mestere úgy gondolja, érdekes meccs lesz a mai. Mezey György első sorban a Pápa vezetőedzőja, Véber György miatt aggódik, aki felszabadult játékkal küldi csapatát a gyepre. A fehérváriak vezetőedzőjének továbbá játékosproblémái is akadnak, hiszen a rendre kezdő Elek Ákosnak még nem jött rendbe teljesen a bokája, a bal oldalt befutó Hidvéginek térdsérülése van, míg Polonkai kedden sérült meg.
A 9. forduló árosítása
LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - VIDEOTON FC
FERENCVÁROSI TC - MTK BUDAPEST
SZOLNOKI MÁV - BFC SIÓFOK
ZTE FC - ÚJPEST FC
SZOMBATHELYI HALADÁS - GYŐRI ETO FC
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - KECSKEMÉTI TE-ERECO
PAKSI FC - BUDAPEST HONVÉD
DVSC-TEVA - VASAS

Nem lesz könnyű mérkőzés Mezey György számára
Ennek ellenére a Videoton mestere úgy gondolja, érdekes meccs lesz a mai. Mezey György első sorban a Pápa vezetőedzőja, Véber György miatt aggódik, aki felszabadult játékkal küldi csapatát a gyepre. A fehérváriak vezetőedzőjének továbbá játékosproblémái is akadnak, hiszen a rendre kezdő Elek Ákosnak még nem jött rendbe teljesen a bokája, a bal oldalt befutó Hidvéginek térdsérülése van, míg Polonkai kedden sérült meg.
A 9. forduló árosítása
LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - VIDEOTON FC
FERENCVÁROSI TC - MTK BUDAPEST
SZOLNOKI MÁV - BFC SIÓFOK
ZTE FC - ÚJPEST FC
SZOMBATHELYI HALADÁS - GYŐRI ETO FC
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - KECSKEMÉTI TE-ERECO
PAKSI FC - BUDAPEST HONVÉD
DVSC-TEVA - VASAS
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










