
archívum
Mehet
NB1: Az Újpest elintézte a Fradit a derbin

A Ferencváros csapata tehát most sem tudta megverni immár 10 év után az Újpest gárdáját idegenben. A mérkőzés elején jól kezdett a vendég csapat, többet is birtokolták a labdát, helyzetig is eljutottak, de nem tudták azt értékesíteni.
A mérkőzés 28. percében azonban a hazai csapat szerzett vezetést Simon góljával. Pollák tökéletes beadását váltotta gólra a fiatal középpályás, aki életében először szerepelt Újpest-Fradi derbin. A gól megfogta a vendégeket, a lilák pedig átvették az irányítást. A 40. minutum kétségkívül fordulópont volt, Heinz-t állította ki a játékvezető miután talpaló mozdulatot tett Böőr felé. A szándékot Solymosi egy piros lappal díjazta, de az ítélet túlzó volt. A 43. perc újabb újpesti gólt hozott, Tisza volt a gólszerző.
A félidőben állt a játék, majd a második játékrész elején is az öltözőbe rendelte a csapatokat a játékvezető a füst miatt. Később folytathatódott a meccs. A második 45 percben teljesen utalta a mérkőzést a hazai együttes, az 56. percben Rajczi volt eredményes, 5 perccel később már 4-0 volt az eredményjelzőn Mitrovic kapufás gólja után. A 72. perc újabb Rajczi gólt hozott, a 6-0-át pedig Tisza állította be a hosszabbítás második percében.
A Fradi tehát nagyarányú vereséget szenvedett az Újpest vendégeként. A mérkőzésen a Ferencváros szurkolói 5-0 után már nem bírták tovább és szétszedték a szektorukat. A rendbontás miatt jó 10 percet állt a játék. A vége pedig 6-0 lett a liláknak.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










