
archívum
Mehet
Nincs esély Wayne Rooney játékára

Nem kilátástalan a United helyzete, hiszen a bajorok otthonában csak 2-1-re kaptak ki. Így ha az Old Traffordon betalálnak egyszer és nem kapnak gólt, már továbbjutók. Viszont ami nehezíti Sir Alex Ferguson, a United skót menedzserének dolgát, hogy Wayne Rooney bokája nem jött helyre. A támadó szerezte az odavágón az angolok találatát a mérkőzés elején. A meccs utolsó percében pedig Rooney labdát próbált szerezni, de egy szerencsétlen lépés után a bokája maga alá fordult. Az ebben a szezonba 34 gólig jutó csatár kiesése komoly veszteség a United számára, ám ami mellettük szól, ők rendelkeznek az angol bajnokság legjobb védősorával.
De legyen akármennyire is fontos a Bajnokok Ligája mérkőzés, Ferguson azt mondta, semmit sem kockáztat játékosa egészségével kapcsolatban. Még nem épült fel teljesen, ezért semmi esély sincs a játékára. Rooney-t Federico Macheda helyettesítheti majd, aki a hétvégi Chelsea elleni rangadón igen jól mozgott és vele megélénkült a United támadójátéka. Amennyiben a Manchester United továbbjut, a következő körben a Bordeaux - Lyon páros győztesével találkozik. Ha minden összejön, akkor megismétlődhet a tavalyi döntő, ismét összecsaphat a Manchester United és a Barcelona.

Ferguson (szürkében) nem kockáztatja Rooney egészségét
De legyen akármennyire is fontos a Bajnokok Ligája mérkőzés, Ferguson azt mondta, semmit sem kockáztat játékosa egészségével kapcsolatban. Még nem épült fel teljesen, ezért semmi esély sincs a játékára. Rooney-t Federico Macheda helyettesítheti majd, aki a hétvégi Chelsea elleni rangadón igen jól mozgott és vele megélénkült a United támadójátéka. Amennyiben a Manchester United továbbjut, a következő körben a Bordeaux - Lyon páros győztesével találkozik. Ha minden összejön, akkor megismétlődhet a tavalyi döntő, ismét összecsaphat a Manchester United és a Barcelona.
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










