NYKK-Nagykanizsa 90-68
Nem sikerült a Nagykanizsaiaknak idegenben triplázniuk, ugyanis ezen a mérkőzésen egyértelműen az NYKK vitte el a pálmát 90-68-as végeredménnyel.
Az első két negyedben fantasztikus iramot diktáltak Jánossiék, és egy pillanatig sem engedték ki a vezetést a kezükből. A negyedet végül már 13 pontos különbséggel zárták.
Ezután folytatódott a sikerszéria: lendületes, lebilincselő játékot mutattak be, melynek következtében Herczkuék előnye nőttön nőtt. (51-28)
A második félidőben azonban kicsit leültek a fiúk, pontjaik számát növelni nem tudták, csak tartani. Mindezek ellenére sikeres mérkőzést tudhat maga mögött a csapat.
Horváth Imre: A jó védekezés megadta a mérkőzés alaphangulatát, és a könnyen szerzett kosarak is hozzájárultak a jó teljesítményhez. Az első félidőbeli játékunkkal maximálisan elégedett vagyok, a második részben azonban egy kicsit elkényelmesedtek az eredmény miatt a fiúk. Ahhoz azonban, hogy idegenben nyerjünk a Nagykanizsa ellen, a támadójátékunkat még csiszolni kell.
Természetesen gratulálok a csapatnak, és még jobb folytatást kívánok!