Sporthírek

Orbán Viktor is tiszteletét tette a Magyar Labdarúgás Fórumán

Orbán Viktor is tiszteletét tette a Magyar Labdarúgás Fórumán
Hétfőn tartották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség 110 éves évfordulója alkalmából indított programsorozat nyitóeseményeként megrendezett Magyar Labdarúgás Fóruma a Papp László Budapest Sportarénában.
Az esemény a magyar labdarúgás hosszú távú stratégiájának vitaindítója volt. A rendezvényen többek között Orbán Viktor kormányfő és Csányi Sándor MLSZ-elnök is beszédet mondott.

Magyar Labdarúgás Fóruma

Sikeres volt a Magyar Labdarúgás Fóruma


A megnyitó beszédet Borkai Zsolt, a MOB elnöke tartotta, ezt követően pedig négy szekcióban tartottak előadásokat. A Társadalmi bázis nevű szekcióban a futball és a közoktatás, valamint az utánpótlásképzés helyzetéről is szót ejtettek, a Társadalmi

Orbán Viktor

kapcsolódások szekciójában a labdarúgásnak a politikával, a tudománnyal és a diplomáciával való kapcsolatáról volt szó.

Délután a szekcióelnökök számoltak be, előadást tartott Fernando Hierro, a spanyol szövetség sportigazgatója, Ginés Meléndez, a spanyol U17-es válogatott szakvezetője, és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is. A plenáris ülésen adtak áttekintést a továbblépés területeiről és irányairól. A rendezvényen Orbán Viktor kormányfő is beszédet mondott.

Az esemény talán a vártnál is nagyobb sikert hozott, közel 1400-an regisztráltak a fórumra, az előadók "telt ház" mellett osztották meg gondolataikat az Aréna küzdőterén kialakított "kistermekben".

Forrás: fidesz.hu, mlsz.hu


-kt-


Sport Online - sport-net.hu