archívum
Mehet
Parádézott a Wfl és a Werder, az Everton csúnyán leszerepelt

A Bajnokok Ligája csoportköréből kipottyanó Juventusnak elég volt egy hazai 0-0-ás döntetlen is a továbbjutáshoz az Ajax ellen, mivel az odavágót 2-1-re megnyerték a zebrák. A Werder Bremen és a Wfl Wolfsburg személyében háromra egészült ki a német csapatok létszáma a nyolcaddöntőben. A Hamburg 3-2-es vereséget szenvedett a PSV otthonában, de idegenben lőtt több góllal továbbjutott. Ennél jóval könnyebben lépet tovább a másik két német gárda. A farkasok és a brémaiak mintha egymás eredményét másolták volna le, hiszen mindkét csapat 4-1-re megnyerte hazai pályán a visszavágóját.
Így a Wfl 6-4-es összesítéssel kerekedett felül a Villarreal csapatán, míg a Bremen 4-2-vel ejtette ki a holland Twente együttesét. Érdemes megjegyezni a Villarrealnál, hogy a sárga tengeralattjárók öt nap alatt tíz gólt kaptak idegenben (vasárnap hatot a Real Madridtól). Az Eveton viszonylag kedvező helyzetből várta a visszavágót, hiszen a szezon során múlt héten harmadszor találkozott portugál ellenféllel az Európa Liga küzdelmeiben és nyertek is 2-1-re. De a visszavágó Lisszabonban gyalázatosra sikerült.
A Sporting három gólt vágott a liverpooli kékeknek és így 4-2-es összesítéssel ők jutottak tovább. A Rubin Kazany már az első mérkőzésen megalapozta továbbjutását az izraeli Hapoel Tel Aviv ellen (3-0), így a visszavágón elég volt egy sima 0-0-ás iksz is. A Valencia viszont alaposan megszenvedett a Brugge csapatával. Idegenben ugyanis 1-0-ás vereséget szenvedtek, ezért hazai pályán kellett bizonyítani. A rendes játékidőben egyedül a spanyolok támadója, Mata volt képes betalálni, így összesített 1-1-es állás után következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás. Ahol Pedro Fenrandez volt a Valencia megmentője. A fiatal Fernandez kétszer is bevette a belgák kapuját a hosszabítás két félideje alatt, így a Valencia végül 3-1-es összesítéssel jutott a legjobb 16 közé.
Eredmények:
Sporting Lisbon - Everton: 3-0 (Sporting, 4-2)
Hapoel Tel Aviv - Rubin Kazany: 0-0 (Rubin Kazany, 3-0)
Juventus - Ajax: 0-0 (Juventus, 2-1)
Valencia - Club Brugge: 3-0 (Valencia hosszabítás után, 3-1)
Wolfsburg - Villarreal: 4-1 (Wolfsburg, 6-3)
Salzburg - Standard Liége: 0-0 (Liége, 3-2)
Werder Bremen - Twente: 4-1 (Werder Bremen, 4-2
Anderlecht - Athletic Bilbao: 4-0, (Anderlecht, 5-1)
AS Roma - Panathinaikos: 2-3, (Panathinaikos, 6-4)
Galatasaray - Atletico Madrid: 1-2, (Atletico Madrid, 3-2)
Marseille - FC Copenhagen: 3-1, (Marseille, 6-2)
PSV Eindhoven - Hamburger SV: 3-2, (Hamburg, 3-3 idegenben lőtt több góllal)
Shakhtar Donetsk - Fulham: 1-1, (Fulham, 3-2)
Unirea Urziceni - Liverpool: 1-3, (Liverpool, 4-1)
Benfica - Hertha BSC: 4-0, (Benfica, 5-1)

Miguel Veloso szerezte a Sporting első gólját

Pablo Hernandez juttatta tovább a Valenciat

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat