
archívum
Mehet
Parádézott az Arsenal és tovább jutott a Porto ellen

Az első mérkőzést 2-1-es vereséggel zárta Arsene Wenger csapata a Porto ellen. A visszavágó a vártnál könnyebre sikeredett. A londoni alakulat dán támadója, Nicklas Bendtner már a 10. percben megszerezte a vezető találatot, amellyel már az Arsenal állt továbbjutásra. Samir Nasri ugratta ki Arshavint a védők közül, akit a tizenhatoson belül még szerelni tudtak, de a labda éppen Bendtner elé került, aki a kapuba lőtt.
A találat nagyon megfogta a Porto együttesét, három perc elteltével egy vendég szöglet után ismét az orosz Arshavin gyűrte le védőjét és ugratta ki a csereként beállt Ebouét, aki nagyon higgadtan húzta el a labdát Hélton mellett és ballal a kapuba lőtt. A mérkőzés utolsó percében ismét a védő került a tizenhatos elé és mivel buktatták, a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Bendtner értékesített. Így a dán saját maga harmadik, csapata ötödik gólját lőtte. Ezzel az Arsenal nagyon magabiztosan 6-2-es összesítéssel lépett tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Bendtner három gólt lőtt a Portonak
Végig fölényben játszottak a hazaiak, ez a helyzetek számán is memutatkozott. A félidő felének elteltével Arshavin a bal oldalon két védőt is becsapott, meghúzta az alapvonal felé, majd középre passzolt, ahol ismét érkezett a dán és már 2-0-ra vezetett az Arsenal. A második félidőben a francia Samir Nasri mutatta meg kivételes tehetségét. A 66. percben némi hezitálás után egyedül három védőt küldött el finom cselekkel, beszlalomozott a bűntetőterületre és éles szögből a hosszúba lőtt laposan.

Nasri parádés cselek után lőtt gólt a Porto kapujába
A találat nagyon megfogta a Porto együttesét, három perc elteltével egy vendég szöglet után ismét az orosz Arshavin gyűrte le védőjét és ugratta ki a csereként beállt Ebouét, aki nagyon higgadtan húzta el a labdát Hélton mellett és ballal a kapuba lőtt. A mérkőzés utolsó percében ismét a védő került a tizenhatos elé és mivel buktatták, a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Bendtner értékesített. Így a dán saját maga harmadik, csapata ötödik gólját lőtte. Ezzel az Arsenal nagyon magabiztosan 6-2-es összesítéssel lépett tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










