archívum
Mehet
Premier League 26. forduló beharangozó
2010. febr. 9., kedd, 18.25.59 CET

Egy pillanatra sincs megállás. A szoros futballnaptár miatt szinte egymásba érnek a bajnoki fordulók. A Premier League 26. fordulójából a ma este folyamán négy mérkőzést is rendeznek Angliában. Persze jegyezzük meg, ha a körülmények alkalmasak rá. A ma esti találkozók közül a Manchester City - Bolton összecsapás lehet a legnagyobb mérkőzés. A manchesteri kékek a Bajnokok Ligája helyezésért harcolnak, a Bolton pedig a kiesés ellen küzd.
De Gera Zoltán és csapata, a Fulham is mérkőzik a Burnley-vel. A vendégek nincsenek túl jó formában mostanság, de mindezt Geráék sem mondhatják el magukról. Mégis a Fulham a Craven Cottagen mindig harcias játékot mutatnak be, így jó esélyük van a győzelemre.
A forduló slágermérkőzése egyértelműen az Arsenal - Liverpool találkozó. A két csapat egymás után a harmadik és negyedik helyet bérlik a tabellán. Egy liverpooli győzelemmel Rafa Benitez csapata két pontra megközelítheti az ágyúsokat. De Arsene Wenger együttesének is nyerni kell, hiszen egymás után kaptak ki a Manchester Unitedtől és a Chelseatől.
Éppen Arsene Wenger, a londoniak menedzsere mondta néhány évvel ezelőtt, hogy ez az időszak az angol bajnokságban olyan mint egy nagy alagút. Decemberben bemész és nem tudod hogy jössz ki belőle februárban. Nos eddig úgy tűnik, hogy Wenger csapata kicsit eltévedt ebben a bizonyos alagútban. De itt a lehetőség javítani az egyébként nem túl acélos Liverpool ellen. A táblázat tetejére pillantva a Chelsea és a Manchester United is keményebb ellenfeleket kapott. A manchesteriek az Aston Villa otthonába látogatnak Birminghambe, míg a listavezető londoni kékek a liverpooli Evertonhoz.
A 26. forduló párosításai:
Manchester City - Bolton
Portsmouth - Sunderland
Wigan Athletic - Stoke City
Fulham - Burnley
Arsenal - Liverpool
Aston Villa - Manchester Uited
West Ham U. - Birmingham City
Wolverhampton - Tottenham
Blackburn - Hull City
Everton - Chelsea
Premier League hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Rafa Benitez Arsene Wengerrel néz szembe

A Chelsea győzelmi kényszer alatt

További hírek:
Információ:
Legfrissebb Videók
Havazás : -1 CBudapest részletes időjárás itt
2010.03.11 - csütörtök, Szilárd napja van.
Havazás : -1 CBudapest részletes időjárás itt
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Bajnokok Ligája (31), Manchester United (19), Bayern München (16), Real Madrid (15), Milan (15), Arsenal (15), Chelsea (14), Premier League (12), Európa Liga (12), Barcelona (11), Liverpool (10), La Liga (10), Fiorentina (10), Rooney (9), Inter (9), Everton (8), Sevilla (7), Juventus (7), Serie A (7), Robben (7)

A Real Madrid és a Milan is búcsúzott a Bajnokok Ligájától
A legjobb négy között a Veszprém
UFC Versus 1
Közeledik a Schalke a hibázó Bayern Münchenre
Nyert az Arsenal, előzött a MU
Döntetlen a római derbin, a Palermo Bajnokok Ligája pozícióban
A spanyol bajnokság élére ugrott a Real Madrid
Újabb Old Firm az Ibrox Parkban
A legjobb négy között a Veszprém
Pardiék megléphetnek
Rajtuk áll, vagy bukik
Ők vezényelték a tesiórát
Már a ZTE-re készülnek
UFC Versus 1
Kampmann Paulo Thiagoval küzdhet az UFC 115-ön
It's Showtime! Visszatér az utcai harcosok bajnoka, Kunkli Tivadar
WEC 47 eredmények
Griffin vs. Nogueira, UFC 114