
archívum
Mehet
Premier League: Az Everton remekül hajrázott

A Premier League negyedik körének nyitómérkőzését az Everton és a Manchester United játszották. A vörös ördögök az összecsapás hosszabbításában kaptak két gólt, így meg kellett elégedniük az 1 ponttal. A 3-3-ra végződő találkozón Pienaar szerzett vezetést a hazaiaknak a 39. percben. Ez némiképp felébresztette a Unitedet, mert négy perccel később Fletcher góljával egyenlített a csapat. A második félidő elején Vidic már vezetéshez juttatta a vendégeket, a 66. percben pedig Berbatov már kétgólosra növelte a különbséget. De jött a végjáték, ahol nagyon elaludtak Ferguson fiai. Először Cahill, majd Arteta volt eredményes a 91. és 92. percben, így hazai pályán pontot mentett az Everton.
Arteta egyenlítő gólját ünneplik a liverpooliak
Nyert azonban a Chelsea és az Arsenal a bajnokságra esélyes csapatok közül. A bajnok Kékek a West Hamet verték 3-1-re idegenben. A negyedik fordulóig kellett tehát várni arra, hogy a Chelsea gólt kapjon az idényben, de a címvédő hozta a kötelezőt. Az Arsenal is győzött ebben a körben, ők hazai pályán verték 4-1-re a Bolton együttesét.
A Liverpool csapata viszont nem tudta megnyerni a maga mérkőzését idegenben a Birmingham otthonában. Gólnélküli döntetlenre futotta csak az erejükből, így csak a 15. helyen állnak a bajnokságban. A rengeteg pénzt költő Manchester City is csak ikszelt, ők 1-1-et játszottak a Blackburnnel.
A Stoke City - Aston Villa mérkőzést ma este játszák.
Eredménylista:
Everton - Manchester United 3-3
Arsenal - Bolton 4-1
Fulham - Wolverhampton 2-1
Manchester City - Blackburn 1-1
Newcastle - Blackpool 0-2
West Bromwich - Tottenham 1-1
West Ham United - Chelsea 1-3
Wigan - Sunderland 1-1
Birmingham - Liverpool 0-0
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










