archívum
Mehet
Premier League: Gólzápor a második fordulóban

A Premier League címvédője Chelsea csapata repülő rajtot vett. Az első fodulóban a West Bromwich csapatát verték hazai pályán 6-0-ára, és ott folytatta a csapat a második körben, ahol abba hagyta. Drogbáék idegenben is meglőtték a hat góljukat, így 12-0-ás gólkülönbséggel állnak a tabella elején.
Az Arsenal csapata is megmutatta, hogy ők is képesek ilyen arányú győzelemre. Az újonc Blackpool hálóját terhelték meg hat góllal az angol válogatott Theo Walcott vezérletével, aki mesterhármassal vette ki a részét a sikerből. A Newcastle csapata sem maradt el szerzett gólok tekintetében az előbbi két csapattól, ők az Aston Villa gárdáját fektették hazai pályán két vállra.
A Chelsea bajnoki címvédőhöz méltón kezdett
Nem tudott győzni a Manchester United gárdája a Gera Zoltánt foglalkoztató Fulham otthonában. A vörös ördögök Paul Scholes 11. percben szerzett góljával vezettek a félidőben. Az egyenlítő gólra az 57. minutumban került sor, amelyet Davies szerzett. A mérkőzés utolsó tíz perce a Fulham védőjéről, Brede Hangelandról szólt. A norvég játékos a 84. percben egy szerencsétlen mozdulatot követően öngólt, majd 6 perccel később egyenlítő gólt szerzett. A történethez hozzátartozik, hogy a United megnyerhette volna a meccset, de a 87. percben Nani bűntetőt hibázott, így alakulhatott ki a 2-2-es döntetlen.
A Bolton és a Tottenham gárdája idegenben begyűjtötte a három pontot, a West Bromwich pedig valamelyest javított, hiszen hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Sunderland csapatát.
A forduló zárómérkőzését, a Manchester City - Liverpool találkozót hétfőn rendezik meg.
Teljes eredménylista:
Arsenal - Blackpool 6-0
Birmingham - Blackburn 2-1
Everton - Wolverhampton 1-1
Stoke City - Tottenham 1-2
West Bromwich - Sunderland 1-0
West Ham United - Bolton 1-3
Wigan - Chelsea 0-6
Newcastle - Aston Villa 6-0
Fulham - Manchester United 2-2
További sporthírek

H.V.
További sporthírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat