
archívum
Mehet
Premier League: Idegenben győzött az Arsenal

Az Arsenal edzője, Arséne Wenger nagyon erős kezdőtizenegyet állított össze. Fabregas, Van Persie, Theo Walcott és Arshavin is helyet kapott a kezdőben, Rosicky és Chamakh azonban így a kispadra szorultak.
Az első félidő 5. percében a vendégek már helyzetbe is kerültek. Diaby lövése azonban Grellán változtatott írányt. Pár perccel később a Blackburn előtt adódott gólszerzési lehetőség. Az első gólra a 20. percig kellett várni. Az Arsenal ügyeletes gólzsákja Theo Walcott lőtte ki a hosszú sarkot egy gyönyörű Van Persie kiugratás után. Az angol csatár így már négy gólnál jár a bajnokságban. Az Ágyúsok öröme azonban csak 7 percig tartott. El-Hadji Diouf szépen ment el a bal oldalon, és gurított középre Mame Biram Dioufnak, aki megszerezte a hazaiak egyenlítő gólját.
Arshavin egy elé pattanó labdát lőtt kapásból a kapuba
A mérkőzés 33. percében a gólpasszt adó Robin Van Persie-t sérülés miatt le kellett cserélnie Wengernek, helyette Chamakh érkezett. A második félidő elején az Arsenal magához vette a kezdeményezést, és az 51. percben sikerült is a győztes gól megszerzése. Sagna beadását Fabregas bombázta kapura, de az egy Blakcburn védőről éppen Arshavin elé pattant, aki kihasználta a lehetőséget. A vendégeknek volt még lehetőségük a gólszerzésre, de az eredmény maradt 1-2. Így az Arsenal ismét nyert a PL-ben.
H.V.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










