
archívum
Mehet
Primera Division: A hétvégén indul a pontvadászat

A Primera Division első fordulója a hétvégén kerül megrendezésre. A bajnoki címvédő Barcelona csapata idegenben kezd a Racing Santander ellen csakúgy, mint legnagyobb rivális Real Madrid, hogy megszerezze a három pontot, az ellenfél pedig a Mallorca lesz. A nyitómérkőzést az újonc Hércules és az Athletico Bilbao játssza augusztus 29-én.

David Villával még erősebb lehet a Barcelona
A Barcelona a spanyol Szuper-kupa elnyerésével hangolt a bajnoki nyitányra. A kupát a Sevilla legyőzésével kaparintották meg a katalánok. Pep Guardiola, akivel szerződést hosszabbított a klub vezetősége, a nyáron még jobban megerősítette az amúgy sem gyenge játékoskeretet, ráadásul szerződést hosszabbítottak. A bajnok csapat talán legnagyobb igazolása a világbajnok David Villa volt, akit a Valenciától vásároltak meg 40 millió euróért. De megegyeztek a Sevillával 9,5 millió euró ellenében Adriano transzferéről is. Az egész nyáron beszédtéma volt Ibrahimovic eligazolása. A svéd csatárról még most is folynak a tárgyalások, és annak ellenére, hogy Guardiola és Ibra is tagadja az eligazolást, a Barcánál kegyvesztett csatár a Milanba tart. Távozott a francia Thierry Henry és Rafael Marquez, mindketten az MLS-ben szereplő Red Bulls gárdáját erősítik a következő szezonban.

Mourinho mindent meg akar nyerni
A Real Madrid nyár elején érkezett edzője, José Mourinho tett arról, hogy a galaktikusok kerete bajnokesélyessé, sőt mi több a nemzetközi porondon is esélyes csapattá váljon. Mourinho kívánságai részben teljesültek. Megszerezte például a Nationalelf két tehetséges fiatal játékosát, Mesut Özilt és Sami Khedirát. A királyi gárdához csábította Ángel Di Mariát, Pedro Leont és korábbi játékosát, Ricardo Carvalhot is. Viszont nem tudta megszerezni Maicont az Intertől, valamint a Chelsea angol hátvédjét, Ashley Colet. A fővárosiaktól távozott az utóbbi idényben rendkívül kevés szerepet kapott két emblematikus játékos, Guti és Raúl. Az előbbi a Besiktas, az utóbb pedig a Schalke csapatával kötött két éves szerződést.
A többi csapat is természetesen erősített a keretén, de még így is a Barcelona és a Real Madrid a bajnoki címre legesélyesebb együttesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy középcsapat ne tudna jól szerepelni, hiszen minden alakulat azon van, hogy megtörjék a Barca-Real egyeduralmat a Primera Divisionban.
Barcelona:
Érkezett: David Villa (Valencia, 40 millió euró), Adriano (Sevilla, 9,5 millió euró), Martin Cáseres (Juventus, kölcsönbe), Alexander Hleb (Vfb Stuttgart, kölcsönből)
Távozott: Thierry Henry (Red Bulls, ingyen), Rafael Marquez (Red Bulls, ingyen), Yaya Touré (Manchester City, 24 millió euró), Dmitro Csihrinszkij (Sahtar Doneck, 15 millió euró), Keirrison (Santos)
Real Madrid:
Érkezett: Ángel Di Maria (Benfica, 25 millió euró), Pedro Leon (Getafe, 10 millió euró), Mesut Özil (Werder Bremen, 18 millió euró), Sami Khedira (Vfb Stuttgart, 10 millió euró), Ricardo Carvalho (Chelsea, 8 millió euró), Sergio Canales (Racing, 6 millió euró)
Távozott: Raul (Schalke, ingyen), Guti (Besiktas, ingyen), Christopher Metzelder (Schalke, ingyen)
H.V.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










