
archívum
Mehet
Puyol a csúcson fejezi be

Úgy tűnik, hogy a 32 éves Puyol ezentúl csak a klubfocira fog koncentrálni. Ugyanis spaynol források szerint a Braca bekkje az augusztus 11-i Mexikó elleni barátságos mérkőzés keretében már nem akar szerepelni. A katalánok csapatkapitánya állítólag már találkozott is a szövetségi kapitánnyal Vicente Del Bosquevel és a Spanyol Labdarúgó-szövetség sportigazgatójával, Fernando Hierroval, hogy megtárgyalják a dolgokat.
Puyol már túl van 90 válogatottságon és Del Bosque reméli, hogy a százat még megcélozza. Ha ő valóban lemond a válogatottságtól, akkor egy igazi nagy öregtől búcsúzhatunk, hiszen ő is sokat tett azért, hogy az ibériaiak világbajnokok lettek. De ha más részről akarjuk tekinteni a dolgot, akkor esetleg arra is gondolhatunk, hogy Puyol azért nem akar szerepelni az augusztusi csapatban, hogy a felkészülésre koncentrálhasson a Barcelonával. De a továbbiak folyamán biztosan kiderül, mi lesz a döntése ez ügyben.

Puyol fejesével a spanyolok legyőzték
a németeket az elődöntőben
a németeket az elődöntőben
Puyol már túl van 90 válogatottságon és Del Bosque reméli, hogy a százat még megcélozza. Ha ő valóban lemond a válogatottságtól, akkor egy igazi nagy öregtől búcsúzhatunk, hiszen ő is sokat tett azért, hogy az ibériaiak világbajnokok lettek. De ha más részről akarjuk tekinteni a dolgot, akkor esetleg arra is gondolhatunk, hogy Puyol azért nem akar szerepelni az augusztusi csapatban, hogy a felkészülésre koncentrálhasson a Barcelonával. De a továbbiak folyamán biztosan kiderül, mi lesz a döntése ez ügyben.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










