
archívum
Mehet
Raúl a szezon végéig dönt jövőjéről

Lassan Raúl felett is eljár az idő. Az idei szezonban Manuel Pellegrini csapatában jobbára csak csereként kapott lehetőséget a játékra. Raúl is érzi, hogy változtatni kell a helyzeten és csütörtökön jövőjével kapcsolatos kérdésekről beszélt a sajtónak. A 32 éves Real-ikon szerződése 2011-ig szól, de a szezon végéig mindenképp eldönti hogyan tovább. "Nem volulok vissza. Majd meglátjuk mi történik a szezon végén." A csatár ebben a szezonban csak nyolc mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban és négy gólt szerzett.
De bízik abban, ha nélküle is, de a klub a La Liga küzdelmei végére megelőzi a Barcelonát. "Minden hátralévő mérkőzés fontos, a Barcelonának és a Real Madridnak egyaránt. Meg kell nyernünk minden mérkőzést. Csak az számít most, hogy továbbra is nyerjünk és fenntartsuk a formánkat, amelyeket az elmúlt mérkőzéseken mutattunk. A csapat nagyon bizakodo és azt hiszem meg fogjuk nyrni a La Ligat. Tudjuk, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk, detisztességes esélyünk van a győzelemre"- mondta Raúl, aki már minden rekodot megdöntött a klub színeiben. A Real Madrid hétvégén a Zaragoza otthonába látogat, míg riválisa, a Barcelona a Xerezt fogadja a Camp Nouban.
A La Liga 34. fordulójának párosításai:
Barcelona - Xerez
Zaragoza - Real Madrid
Valencia - Deportivo
Almeria - Espanyol
Mallorca - Malaga
Racing Santander - Villarreal
Sporting Gijon - Valladolid
Atletico Madrid - Tenerife
Getafe - Sevilla
Osasuna - Athletic Bilbao

Lehet, hogy Raúl elhagyja a Real Madridot
De bízik abban, ha nélküle is, de a klub a La Liga küzdelmei végére megelőzi a Barcelonát. "Minden hátralévő mérkőzés fontos, a Barcelonának és a Real Madridnak egyaránt. Meg kell nyernünk minden mérkőzést. Csak az számít most, hogy továbbra is nyerjünk és fenntartsuk a formánkat, amelyeket az elmúlt mérkőzéseken mutattunk. A csapat nagyon bizakodo és azt hiszem meg fogjuk nyrni a La Ligat. Tudjuk, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk, detisztességes esélyünk van a győzelemre"- mondta Raúl, aki már minden rekodot megdöntött a klub színeiben. A Real Madrid hétvégén a Zaragoza otthonába látogat, míg riválisa, a Barcelona a Xerezt fogadja a Camp Nouban.
A La Liga 34. fordulójának párosításai:
Barcelona - Xerez
Zaragoza - Real Madrid
Valencia - Deportivo
Almeria - Espanyol
Mallorca - Malaga
Racing Santander - Villarreal
Sporting Gijon - Valladolid
Atletico Madrid - Tenerife
Getafe - Sevilla
Osasuna - Athletic Bilbao
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










