archívum
Mehet
Real Madrid - Sevilla beharangozó

Nagy mérkőzés elé néz a spanyol fővárosi csapat, a Real Madrid, amely a bajnoki címre pályázik. Soros ellenfele a bajnoki tabellán negyedik Sevilla lesz, amelytől a szeptemberi találkozón 2-1-es vereséget szenvedtek. Ráadásul, az andalúz "kiscsapat" az elmúlt években kivívta magának a tiszteletet Európaszerte. Mindkét fél számára fontos mérkőzés lesz a szombat esti derbi, a "galaktikusok" két pontra vannak a rivális Barcelonától, az andalúzok pedig három pontra a Bajnokok Ligája főtáblát jelentő harmadik helyezéstől, amelyet most a Valencia foglal el. Manuel Pellegrini Madridja pazar formában van az elmúlt hetekben. Amellett, hogy január 16-a óta nem kaptak ki (akkor a Bilbao otthonában 1-0-ra), az elmúlt öt bajnokijukon húsz gólt termeltek az ellenfelek kapujába, legutóbb ötöt a Tenerife ellen és Iker Casillasnak csak négyszer kellett a hálóba nyúlni a labdáért.
Ezek alapján úgy néz ki, hogy a csapat összeforott, amelyre Xabi Alonso, a Real Madrid középpályása is felhívta a figyelmet. Az ex-liverpooli játékos megemlítette az El Clasicot, de felhívta a figyelmet az előtte álló találkozók fontosságára. "Tudjuk, hogy a Barcelona elleni meccsünk nagyon fontos lesz, de most a Sevillara kell koncentrálnunk, ezt követően pedig a Lyonra és a Valladolidra." Mivel Alonsoék jövőhéten a Lyont is hazai pályán fogadják, amelytől 1-0-ra kikaptak a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. "Még van 90 percünk az Olympique Lyon ellen a Bernabeuban. Hisszük, hogy gólt tudunk szerezni, ha egyesítjük stílusunkat a szurkolók támogatásával"- nyilatkozta egy sajtótájékoztató keretében Xabi Alonso. A Sevilla elleni derbivel kapcsolatban a következőt említette: "Épp hogy elkezdtünk együtt játszani, amikor először játszottunk a Sevilla ellen a szezon elején, de mi most már sokkal kiforrottabbak vagyunk."
A Sevilla oldalán van egy érdekes személy, aki nagyon szeretne bizonyítani a blancok ellen. Az andalúzok támadoja, Alvaro Negredo nyáron ép hogy megérkezett a Real Madrid csapatába, rögtön el is adták a Sevillanak. Negredo készen áll a bizonyításra és meg akarják mutatni, hogy ők Spanyolország egyik legjobb csapata. "Az egyik legjobb csapat ellen fogunk játszani és meg akarjuk mutatni, hogy ez a Sevilla egy nagyszerű csapat. Személy szerint én olyan keményen akarok játszani, ahgy csak tudok"- nyilatkozta Negredo a mérkőzéssel kapcsolatban. A támadó abban is reménykedik, ogy a madridi védelmen áttörve beveszi Iker Casillas kapuját. Negredo elötelezett a Sevillaval kapcsolatban és készen áll bizonyítani korábbi csapata ellen. "Mi a győzelemre fogunk rámenni. A bajnokság tetején kell maradjunk és bárki, aki ide akar kerülni, ugyanerre a mentalitásra van szüksége." A Sevilla jelenleg tizenhat ponttal van lemaradva a Real Madridtól. A Bajnokok Ligájában 16-án fogadják a CSKA Moszkvát, amellyel idegnben 1-1-es döntetlent játszottak.

Xabi Alonso tudja, hogy nehéz dolga lesz csapatának

Nagy a sevillai öröm. Szombat este is ilyen lesz?

p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat