archívum
Mehet
Robben góljával nyert a Bayern

Ribéry és a vele kapcsolatban kirobbant prostitúciós ügytől hangos a világ futballsajtója, de szerda este csakis a játéké volt a főszerep. Louis van Gaal semmit sem bízott a véletlenre, Ribéry és Robben mellett két támadót is a pályára küldött Olic és Müller személyében. A bajorok igazán kihasználták a hazai pálya és a közönség buzdításának előnyét. Óriási fölényben játszottak a németek, a Lyonnak pedig egyetlen esélye a kontratámadás volt. Komoly lövés viszont egyik kaput sem veszélyeztette az első félidőben. Amit leginkább érdemes volt feljegyezni, az Franck Ribéry kiállítása a 37. percben. A francia középpályás Lisandro Lopezt, a Lyon támadóját talpalta le, amiért Rosetti játékvezető azonnal piros lapot mutatott fel. Viszont ez a kiállítás egyáltalán nem fogta meg a Bayern játékát, sőt, mégjobban átvette az irányítást.
A második félidőben aztán kiegyenlítődött az állás a játékosok számát illetően. Jeremy Toulalan, a franciák védője kapott négy percen belül két sárga lapott (a másodikat Schweinsteiger letalpalásáért) és mehetett zuhanyozni. Claude Puel csapatának szinte momentuma nem volt, mindenki a védekezéssel volt elfoglalva. A 69. percben a semmiből jött a vezető találat. Robben a franciák térfelének közepén kapott labdát, majd gondolt egyet és a kaput vette célba. A lövése Müller tarkóján még irányt változtatott, így Llorisnak nem volt sok esélye, hogy hárítani tudjon.
Hozzá kell tenni, hogy a francia kapus azért túlságosan a rövid sarkot fogta. A gól után a bayern tovább kereste a fogást a francia csapaton, de azok a kapujuktól 35-40 méterre megálltak és betonvédekezést alkalmaztak. Jól zárták a lyoniak a területeket, de el ment az idő, ők pedig előrébb nem jutottak. Csupán egyetlen gólt tudott bepaszírozni a Bayern München a Lyon kapujába, mégis a játék képe alapján a franciák örülhetnek, hogy csak 1-0-ás hátrányból várják a visszvágót, amelyen nyilván már nem lesz annyira fáradt a csapat, mint ezen a találkozón, hiszen Puel együttese ideje nagy részét utazással töltötte.

Ribéry pakolt oda Lisandronak, természetesen
a támadó visszajött a pályára, amiért megkapta
a magáék a bajor szurkolóktól

Robben megint eldöntötte a találkozót
Hozzá kell tenni, hogy a francia kapus azért túlságosan a rövid sarkot fogta. A gól után a bayern tovább kereste a fogást a francia csapaton, de azok a kapujuktól 35-40 méterre megálltak és betonvédekezést alkalmaztak. Jól zárták a lyoniak a területeket, de el ment az idő, ők pedig előrébb nem jutottak. Csupán egyetlen gólt tudott bepaszírozni a Bayern München a Lyon kapujába, mégis a játék képe alapján a franciák örülhetnek, hogy csak 1-0-ás hátrányból várják a visszvágót, amelyen nyilván már nem lesz annyira fáradt a csapat, mint ezen a találkozón, hiszen Puel együttese ideje nagy részét utazással töltötte.
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat