archívum
Mehet
Rooney duplázott, a Manchester még mindig az élen

A Chelsea sima 4-1-ás győzelmet könyvelhetett el a gyengélkedő West Ham United ellen hazai pályán. A kékek első találatát a középső védő, Alex szerezte. A brazil Malouda beadását bólintotta a vendégek hálójába. De a 30. percben jött a válasz az ex-Chelseas középpályástól, Scott Parkertől, aki fantasztikusan találta el a labdát a lövés pillanatában és nagy bombát lőtt Turnbull kapujába. Carlo Ancelotti csapata a második félidőre összekapta magát és innentől kezdve nem volt mit tegyen a West Ham.
A friss év afrikai játékos díjat kiérdemlő Didier Drogba ismét bizonyította, hogy méltó a címbre. Az elefántcsontparti ekőször fejjel volt eredményes, majd egy kipattanó labdát lőtt a kapuba. A két Drogba gól között Malouda gólpassza után saját maga is betalált, miután kinézte magának a jobb alsót.
A nagy rivális Manchester United ezúttal az Európa Ligában 3-1-es vereséget elszenvedő Fulhammel mérkőzött. A találkozó nem bizonyult túlságosan veszélyesnek a vörösök számára. Igaz az első találatig 46 percet kellett várni. Ekkor Rooney Nani felé passzolt, aki visszaadta az angolnak a labdát, ő pedig a kapuba belsőzött. Az eredmény egészen a mérkőzés hajrájáig nem változott. Dimitar Berbatov a 83. percben kapott egy előre ívelést. A bolgár csatár fantasztikusan tartotta meg a labdát két védő között és betört a tizenhatos felé, majd Rooney elé tálalt, akinek ismét csak egy passzt kellett végrehajtania, hogy az akció sikerrel záródjon.
A meccs végén Berbatov is eredményes volt Park beadásából. Ezzel a győzelemmel a Manchester United még mindig első a tabellán, mögötte a Chelsea két ponttal lemaradva, de egy meccsel kevesebbet játszottak a londoniak. A Liverpool - Portsmouth találkozót hétfő este rendezik. Az Aston Villa és a Manchester City is fontos pontokat veszített. Mindkét csapat célja valamelyik európai kupaszereplés. De a harmadik vetélytárs, a Tottenham a Blackburn elleni 3-1-es győzelmével előttük áll a negyedik pozícióban.
Eredmények:
Tottenham 3 - 1 Blackburn: 3-1
Birmingham - Everton: 2-2
Bolton - Wigan Athletic: 4-0
Burnley - Wolverhampton: 1-2
Chelsea - West Ham: 4-1
Stoke City - Aston Villa: 0-0
Hull City - Arsenal: 1-2
Manchester U. - Fulham: 3-1
Sunderland - Manchester City: 1-1

Drogba kétszer is eredményes volt

A Manchester United 3-0-r győzött a Fulham ellen
A meccs végén Berbatov is eredményes volt Park beadásából. Ezzel a győzelemmel a Manchester United még mindig első a tabellán, mögötte a Chelsea két ponttal lemaradva, de egy meccsel kevesebbet játszottak a londoniak. A Liverpool - Portsmouth találkozót hétfő este rendezik. Az Aston Villa és a Manchester City is fontos pontokat veszített. Mindkét csapat célja valamelyik európai kupaszereplés. De a harmadik vetélytárs, a Tottenham a Blackburn elleni 3-1-es győzelmével előttük áll a negyedik pozícióban.
Eredmények:
Tottenham 3 - 1 Blackburn: 3-1
Birmingham - Everton: 2-2
Bolton - Wigan Athletic: 4-0
Burnley - Wolverhampton: 1-2
Chelsea - West Ham: 4-1
Stoke City - Aston Villa: 0-0
Hull City - Arsenal: 1-2
Manchester U. - Fulham: 3-1
Sunderland - Manchester City: 1-1
p.sz.
Manchester United - AC Milan: 4-0
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat