
archívum
Mehet
Rooney: Megszerezzük a három pontot

A "Háromoroszlánosok" a C-csoport első körében USA ellen derbiztek és mit is mondjunk, kellett egy nagy kapushiba is az amerikai egyenlítéshez. De ez már a múlt, hiszen azóta Fabio Capello szövetségi kapitány további bizalmat szavarott Robert Green kapusnak, hogy bizonyítson Algéria ellen. Ami különösen jó hír az angolok számára, hogy a Manchester City középpályása, Gareth Barry is felépült, így minden bizonnyal a kezdőben lesz a helye az olasz tréner csapatában. "Ő egyike azoknak a játékosoknak, akit a középső védők elé tudok helyezni és nagyon jól dolgozik ebben a pozícióban"- magyarázta Capello, hogy a védekező középpályás szerepkörében fogja játszatni Barry-t.
"Az ő játéka lehetővé teszi, hogy steve (Gerrard) és Frank (Lampard) előre mehessenek és lőjenek gólt. Éppen ezért nagyon örülök, hogy Barry játszani fog"- nyilatkozta a szövetségi kapitány. Wayne Rooney, az angolok sztárcsatára még gólnélküli és Algéria ellen biztosan szeretné végre megzörgetni a hálót. De ha nem is talál a kapuba, biztosra veszi a győzelmet. " Nagyon jól kezdtünk az Egyesült Államok ellen és mindent egybe véve megérdemeltük volna a győzelmet. Sajnos nem így lett, de csak előre tekintünk a mai mérkőzésre és biztos vagyok benne, hogy megszerezzük a három pontot"- mondta a Manchester United támadója.

Capello magyarázta meg Green esetét a labdával
"Az ő játéka lehetővé teszi, hogy steve (Gerrard) és Frank (Lampard) előre mehessenek és lőjenek gólt. Éppen ezért nagyon örülök, hogy Barry játszani fog"- nyilatkozta a szövetségi kapitány. Wayne Rooney, az angolok sztárcsatára még gólnélküli és Algéria ellen biztosan szeretné végre megzörgetni a hálót. De ha nem is talál a kapuba, biztosra veszi a győzelmet. " Nagyon jól kezdtünk az Egyesült Államok ellen és mindent egybe véve megérdemeltük volna a győzelmet. Sajnos nem így lett, de csak előre tekintünk a mai mérkőzésre és biztos vagyok benne, hogy megszerezzük a három pontot"- mondta a Manchester United támadója.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










