archívum
Mehet
Roy Hodgson szerette volna a tizenegyeseket

Négy perc kellett volna a Fulhamnek ahhoz, hogy kihúzza 1-1-es döntetlennel az Európa Liga fináléját az Atletico Madriddal szemben. Ekkor ugyanis következhettek volna a tizenegyesrúgások, ahol bármely csapat megszerezhette volna a trófeát. A londoni kiscsapat játékosai már nagyon elfáradtak a mérkőzés végére, de Roy Hodgson menedzser büszke fiaira. "Hihetetlenül büszek vagyok. A játékosok nagyon csalódottak"- kezdte nyilatkozatát a mérkőzés végén a mester.
"A mérkőzés a tizenegyesek felé haladt, és nyilvánvaló volt a fáradság, de ennek ellenére jól szervezettek és fegyelmezettek voltunk. De sajnos Diego Forlán felbukkant és egy másik fontos gólt szerzett. Egy egy keserű csalódás, de úgy gondolom, hogy legalább a tizenegyeseket megérdemeltük volna. Tényleg hihetetlenül büszke vagyok a játékosokra. Mindenki az első akart lenni, de második helyen végezni egy ilyen sorozatban, 63 lejátszott mérkőzés után jelentős eredmény."
"A játékosok nagyon le vannak törve, mivel érezték, hogy jó esélyük van a győzelemre. De amikor a fájdalom eltűnik, a következő szezonra koncentrálunk." Hosszú szezont tudhat maga mögött a Fulham együttese és nyilván szomorúak, amiért egy ilyen lehetőséget kaptak, de nem tudták megszerezni a trófeát. De mindent egybe véve a csapat sikeres idényt produkált, a csapat remekül működött, amely nyáron csak még erősebb lehet. És ezt a gárdát egy igen kiváló tréner fogja össze Roy Hodgson személyében.

Hodgson mester büszke csapatára

Murphy tekintete mindent elárul, nem a Fulham nyert
"A játékosok nagyon le vannak törve, mivel érezték, hogy jó esélyük van a győzelemre. De amikor a fájdalom eltűnik, a következő szezonra koncentrálunk." Hosszú szezont tudhat maga mögött a Fulham együttese és nyilván szomorúak, amiért egy ilyen lehetőséget kaptak, de nem tudták megszerezni a trófeát. De mindent egybe véve a csapat sikeres idényt produkált, a csapat remekül működött, amely nyáron csak még erősebb lehet. És ezt a gárdát egy igen kiváló tréner fogja össze Roy Hodgson személyében.
p.sz.
Európa Liga Finálé
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat