archívum
Mehet
Schweinsteiger szerint a Bayernnek javítania kell

A Bayern München hazai pályán győzte le a Fiorentinát, de az eredmény szoros (2-1), így a bajorok fiatal középpályása, Bastian Schwiensteiger nem elégedett a mutatott játékkal és a visszavágón javítani kell ezen. "Nem feleltünk meg a saját elvárásainknak ézért a visszavágón jobban kell teljesítenünk"- nyilatkozta a középpályás a német klub hivatalos honlapján.
"A Fiorentína taktikailag egy rendkívül fegyelmezett csapat. Nem tudtunk elég lehetőséget kialakítani, de a második félidő valamivel jobb volt. Szerettük volna 3-1-el zárni a találkozót, de végső soron örülhetünk a 2-1-nek is, amely jobb mintha 1-1-es döntetlen lenne." Az eredménnel ugyan elégedettek lehetnek a németek, de fontos gólt szerzett a Fiorentina a találkozón, ez kétségtelen.
"Túl sokszor adtuk el a labdát a Fiorentinának, de nekik nyerni kell és mi mindig jók vagyunk egy idegenbeli gólra"- elemezte a helyzetet a középpályás. Korábban Robben igazi gólparádéról álmodott, de a mester, Luis van Gaal az 1-0-ás győzelemnek is örült volna. A visszavágón, amelyet március 10-én rendeznek, kiderül, mire lesz elég ez a 2-1.
Bayern München - Fiorentina: 2-1 VIDEO
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Schweinsteiger, a bajorok középpályása

van Gaal talán elégedett az eredménnyel
"Túl sokszor adtuk el a labdát a Fiorentinának, de nekik nyerni kell és mi mindig jók vagyunk egy idegenbeli gólra"- elemezte a helyzetet a középpályás. Korábban Robben igazi gólparádéról álmodott, de a mester, Luis van Gaal az 1-0-ás győzelemnek is örült volna. A visszavágón, amelyet március 10-én rendeznek, kiderül, mire lesz elég ez a 2-1.
Bayern München - Fiorentina: 2-1 VIDEO
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat