
archívum
Mehet
Sergio Ramos mobil játékos

A spanyol válogatott játékos, Sergio Ramos kész a spanyol védelem szívében játszani péntek este Liechtenstein ellen az EB-selejtező mérkőzésén. Sérülések miatt Carles Puyolnak és Raul Albiolnak ki kell hagynia a találkozót, így nagyobb a valószínűsége, hogy Ramos jobbhátvédet fog játszani. Habár a korábbi Sevilla játékos azt mondta, hogy a Real Madrid - Mallorca elleni mérkőzésen középső védőt játszott és most is boldogan betöltené ezt a posztot.
"Évek óta játszom a pálya szélén és közepén is, de mostanában már inkább csak a szélén voltam, de ezt nem azt jelenti, hogy nem tudnám újra megállni a helyem a pálya közepén. Ez csak egy pozíció tudom, de megpróbálom a legjobbat adni majd." - mondta. Spanyolország az I-jelű csoportban versenyzik, ahol helyet foglal még Litvánia, Skócia és Csehország, így megkeződik a 2008-as EB címvédelme Spanyolország számára.

Del Bosque kitalál valamit a védőproblémára
"Évek óta játszom a pálya szélén és közepén is, de mostanában már inkább csak a szélén voltam, de ezt nem azt jelenti, hogy nem tudnám újra megállni a helyem a pálya közepén. Ez csak egy pozíció tudom, de megpróbálom a legjobbat adni majd." - mondta. Spanyolország az I-jelű csoportban versenyzik, ahol helyet foglal még Litvánia, Skócia és Csehország, így megkeződik a 2008-as EB címvédelme Spanyolország számára.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










