archívum
Mehet
Sevilla - CSKA Moszkva BL előzetes

"Ez az egyik legfontosabb mérkőzés az életemben"- fogalmazta meg érzését Manoli Jimenez, a Sevilla mestere. A Sevilla az évek során Európa elit klubjai közé küzdötte fel magát és eljött az idő, hogy a Bajnokok Ligájában is megmutassák, mire képesek. A spanyolok kedvező pozícióból várják a visszavágót, hiszen Moszkvában 1-1-es döntetlent értek el, így az idegenben szerzett gól sokat számíthat a mérkőzés végén.
Ha a Sevilla nyer, úgy fejezet kezdődik a klub történetében. "Ez egy történelmi esemény, amelyet az összes rajongó a stadionból akar látni. A Sevilla megérdemli, hogy a világ legjobb nyolc csapata között legyen. Ez egy nagyon fontos mérkőzés a csapatnak, a városnak, Andalúziának és Spanyolországnak is. Nincs kétségem afelől, hogy elérjük a megfelelő eredményt. Ők nagyon veszélyes csapat, sok veszélyes játékossal"- nyilatkozta Jimenez mester, a Sevilla trénere. A Sevilla hosszú utat tett meg Moszkvába három héttel ezelőtt és a kemény tél ellenére jól teljesítettek a spanyolok. A csapat azonban a bajnokságban sok kritikát kapott, különösen a védelem, amely olykor nem áll a helyzet magaslatán. Julien Escudé szerint csak egy kis szerencsére van szüksége a csapatnak, amely az utóbbi időben a védő szerint egyre magabiztosabban uralja a középpályát.
A vendég oroszok helyzete sem túlságosan kedvező. A CSKA úgy indult el a Pizjuan-stadionba, hogy az orosz bajnokság csak most hétvégén kezdődött, a csapat korábban március hetedikén játszott orosz szuperkupa-döntőt a Rubin ellen, amelyet elveszített. Ráadásul a Sevilla gólt szerzett idegenben, amely könnyen a hazai pályán szereplő spanyolok malmára hajthatja a vizet. De Leonyid Slutsky bízik abban, hogy az új szedon kezdete visszafogná csapata teljesítményét. "Nem hiszem, hogy a szezon kezdete megakadályozna minket. Türelmesnek kell lennünk, és tudnunk kell, egy egy gól bármelyik pillanatban jöhet. Nem hiszem, hogy a hazai pálya előnye fontos lenne."

Jimenez élete egyik legfontosabb mérkőzése elé néz

Slutsky mester szerint nem számít a hazai pálya előnye
A vendég oroszok helyzete sem túlságosan kedvező. A CSKA úgy indult el a Pizjuan-stadionba, hogy az orosz bajnokság csak most hétvégén kezdődött, a csapat korábban március hetedikén játszott orosz szuperkupa-döntőt a Rubin ellen, amelyet elveszített. Ráadásul a Sevilla gólt szerzett idegenben, amely könnyen a hazai pályán szereplő spanyolok malmára hajthatja a vizet. De Leonyid Slutsky bízik abban, hogy az új szedon kezdete visszafogná csapata teljesítményét. "Nem hiszem, hogy a szezon kezdete megakadályozna minket. Türelmesnek kell lennünk, és tudnunk kell, egy egy gól bármelyik pillanatban jöhet. Nem hiszem, hogy a hazai pálya előnye fontos lenne."
p.sz.
Chelsea - Inter BL előzetes
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)

Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat