archívum
Mehet
Sneijder BL döntőről álmodik a Real ellen

Nos, hogy ez valóra váljon, első sorban az Internek kell legyőznie legalább a Chelseat a nyolcaddöntőben. A holland irányító azt reméli, hogy csapata kiüti majd a Chelseat és egészen a Bajnokok Ligája döntőjéig menetel, ahol a Real Madriddal, Sneijder egykori klubjával játsza a finálét a Santiago Bernabeuban. Sneijder óvatossággal kezeli a londoniakat, de meg van róla győződve, hogy José Mourinho irányításával képesek lesznek a döntőig vezető úton végig menni.
"Elhagytam a Real Madridot, hogy az Interrel címeket nyerjek. Az az álmom, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében a Real Madrid lesz az ellenfél"- nyilatkozta a holland középpályás. "De ahhoz, hogy ez megtörténjen előbb a Chelseat kell legyőznünk és továbbra is versenyben maradnunk. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk csinálni. Ez a kör nagyon kemény lesz, ezért nagy erőfeszítésre és elszántságra lesz szükség. A középpályán fog eldőlni minden, az a csapat, amely uralja ezt aterületet, a negyeddöntőbe juthat." Wesley Sneijder tudja, hogy az Inter minden téren felül tud kerekedni Carlo Ancelotti játékosain.
De az Internek előbb nem ártana kicsit formába lendülnie, hiszen a bajnokságban egymás után három mérkőzést is döntetlenre adtak, ráadásul már a Roma és a Milan is ott lohol a nyakukban. A Chelsea pedig egy ponttal előzi meg a Manchester Unitedet, de az ügyeletes gólvágó, Didier Drogba nagyszerű formában van.

Sneijder a Real ellen akar döntőt játszani

Milánoban minden jól megy a holland számára
De az Internek előbb nem ártana kicsit formába lendülnie, hiszen a bajnokságban egymás után három mérkőzést is döntetlenre adtak, ráadásul már a Roma és a Milan is ott lohol a nyakukban. A Chelsea pedig egy ponttal előzi meg a Manchester Unitedet, de az ügyeletes gólvágó, Didier Drogba nagyszerű formában van.
p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)

Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat