
archívum
Mehet
Sovány győzelemmel nyitott Argentína

Erősen kezdtek az argentinok és már arra lehetett gondolni, hogy Nigéria nagyon ki fog kapni. A 7. percben Messi ívelte be a szögeletet jobb oldaról. Gabriel Heinze, a Marseille védője a tizenhatosról elindulva leszakadt védőjéről és amolyan csukafejes mozdulattal 11 méterről a bal felsőbe fejelt. Innentől kezdve a dél-amerikaiak vissza vettek a tempóból, de azért a helyzetek nem maradtak el. Gonzalo Higuaínnak az első félidőben három lehetősége is volt a gólszerzésre és Messi is szépeket lőtt kapu mellé egy-egy szóló után.
A második félidőre sem változott semmi. A nigériai alakulat nagyon lassú támadásokat vezetett, de Uche beállásával némileg felpezsdült az élet a támadó játékban. Egy alaposan végig gondolt szöglet után kontrázhattak az argentinok 4 a 2-re. Tevez vezette hosszasan a labdát, majd a Messinek passzolt labdát, a Barcelona játékosa kapu mellé rúgta. A mérkőzés végén akár ki is egyenlíthetett volna Nigéria, de a kaput nem sikerült eltalálnia Uchenek 14 méterről. Így Maradona első világbajnoki mérkőzését edzőként győzelemmel zárta.

Maradona egy nyugodt pillanata a mérkőzésen.
Nem sok ilyen volt
Nem sok ilyen volt
A második félidőre sem változott semmi. A nigériai alakulat nagyon lassú támadásokat vezetett, de Uche beállásával némileg felpezsdült az élet a támadó játékban. Egy alaposan végig gondolt szöglet után kontrázhattak az argentinok 4 a 2-re. Tevez vezette hosszasan a labdát, majd a Messinek passzolt labdát, a Barcelona játékosa kapu mellé rúgta. A mérkőzés végén akár ki is egyenlíthetett volna Nigéria, de a kaput nem sikerült eltalálnia Uchenek 14 méterről. Így Maradona első világbajnoki mérkőzését edzőként győzelemmel zárta.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)



Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










