archívum
Mehet
Spanyolország és Dél-Korea ismét összecsap

Az Európa-bajnok spanyolok ezúttal Dél-Korea válogatottjával csapnak össze. A mérkőzés szerencsére csak barátságos felkészülési mérkőzés. Különben biztosra vehetnénk, hogy a hispánok vérre menő csatát vívnának ma este, ha ez a találkozó adott esetben világbajnoki mérkőzés lenne. Emlékezhetünk még a 2002-es Dél-Korea és Japán által közösen rendezett világbajnokságra, ahol a spanyolok a negyeddöntőben találkoztak a házigazdákkal. Akkor Dél-Korea jutott tovább különböző bírói itéletek miatt.
Ma este ismét találkozik a két csapat. Vicente Del Bosque csapata első nekifutásra 3-2 győzték le szombaton Innsbruckban a szaudi válogatottat, amely nem résztvevője a világbajnokságnak. A nagy problémákat a szövetségi kapitány számára a sérülések jelentették. Fernado Torresre, a Liverpool támadójare és Cesc Fabregasre, akit a Barcelona csábítgat, nem számíthatott a válogatott. Xavi és Iniesta már rendbe jött, Fabregas is pályára léphet a mai felkészülési találkozón, de Torres valószínűleg csak a Svájc elleni első csoportmérkőzésen lesz teljesen 100 százalékos. A mai mérkőzés lesz a dél-koreai válogatot számára az utolsó a vb előtt. Spanyolország pedig még megmérkőzik Lengyelországgal június 8-án Murciában, mielőtt repülőre ül.
Németország Boszniával játszik, Olaszország pedig Mexikóval fog összecsapni a mai este folyamán.

Fabregas már ma pályára léphet

p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)

Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat