Sz'batta-Nyírség: 5-3
Kádár Tamás 40. percbeli kapásbombájával, illetve a 67. percbeli Bardi Gábor fejessel úgy tűnt, hogy a piros-kékek zsebébe kerül a 3 pont.
Ám a 35. minutumban hazai vezetést szerző Károlyi Gábor után a 70. percben Károlyi Róbert is betalált.
Majd Saskőy játékvezető a 75. percben büntetőhöz "juttatta" a Százhalombattát, melyet Kovács Béla remekül értékesített.
Ezzel még nincs vége: a 80. minutumban Sztanó Miklós szerzett újabb hazai találatot.
Ezt követően pedig a Nyírség számára ítélt "tizit" a sípmester, mellyel Bábik Tibor kicsit helyrebillentette a gólarányt.
Az ugyancsak a 80. percben játékba kerülő Szabó II Zsoltot 5 perces "labdaérintés" után - szövegelés miatt - azonnali hatállyal az öltözőbe tessékelte a játékvezető.
A kegyelemdöfést pedig 91. minutumban, a második gólját szerző Károlyi Gábor találata jelentette a Nyírség számára.
Az első félidei sorozatos nyírségi helyzetkimaradások tehát megbosszulták magukat. A Szolnok elleni bajnokihoz hasonlóan a Százhalombatta csupán néhány alkalommal tette át lábát ellenfele térfelére, ám azt is gólra váltotta.
a Nyírség-spartacus legközelebbi ütközetét március 29-én, 15 órától az immáron Keszei Ferenc irányításával készülő Kaposvár otthonában vívja.
Forrás: www.szpari.hu