
archívum
Mehet
Szuperrangadó a Premier Leauge-ben

A Premier League 5. körében összecsap egymással a két angol óriás, a Manchester United és a Liverpool együttese. A vörös örödögöknek és a Poolnak is kellenek a pontok a bajnokságban, hiszen mindkét klub fontos pontokat hullajtott már el az eddig lejátszott négy forduló alatt.
A Liverpool új menedzsere, Roy Hodgsonon van a nagyobb teher a két edző közül, hiszen a Pool tavalyi kiábrándító szereplése után a szezonkezdet sem éppen úgy sikerül, ahogy azt a csapat szurkolói várták. Négy fordulót követően a vörösök 5 ponttal állnak a tabella 13. helyén. A Pool egy 4-1-es Európa Liga győzelemmel hangolt a mérkőzésre. A Manchester United viszont nem tudott hazai pályán nyerni a Rangers-szel szemben a Bajnokok Ligájában.
Óriási rangadóra van kilátás
"A formánk egy kicsit ingadozik. Roynak van tapasztalata. Olaszországban, Svájcban és Finnországban is rengeteg tapasztalatot gyűjtött, valamint a Fulhamnél végzett munkája teljesen rendkívüli volt. De a hozzáállásunk nem fog változni." - mondta egy sajtótájékoztatón Sir Alex Ferguson.
Tavaly az Old Traffordon a Manchester United diadalmaskodott. 2-1-re verték a Pool csapatát, de a vörösök otthon visszavágtak és 2-0-val küldték haza a Unitedet. Várhatóan a manchesteriek nem számíthatnak majd Valencia játékára, a Liverpoolból pedig Aurelio és Kuyt fognak majd hiányozni.
Előzetes összeállítás:
Manchester United: Van der Sar, O'Shea, Ferdinand, Vidic, Evra, Nani, Fletcher, Scholes, Park, Rooney, Berbatov
Liverpool: Reina, Johnson, Carragher, ©krtel, Konchesky, Poulsen, Meireles, Jovanovic, Gerrard, Cole, Torres
H.V.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)



Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










