archívum
Mehet
Toni: Megnyerjük a Scudettot

Luca Toni, a Roma támadója döntötte el az olasz bajnokság 31. fordulójának rangadóját az Inter ellen. José Mourinho csapata, amely már a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében van, meglehetősen felemás teljesítményt nyújt az utóbbi hetekben. Ha ezt a két üldöző Roma és Milan ki tudta volna használni, akkor a milánói kék-feketék már nagyon nagy bajban lennének. Egyelőre még egy ponttal mennek a Roma előtt. Az első hazai találatot Daniele De Rossi szerezte, erre tudott válaszolni Diego Milito. A 73. percben Luca Toni megszerezte a mindent eldöntő találatot. Ez a győzelem nagy önbizalmat ad az olasz csatárnak, aki szerint a Roma meg tudja nyerni a Scudettot.
"A ma este egy nagyszerű este volt számunkra"- kezdte az ex-Bayern támadó. "Fontos volt, hogy nyerjünk, hogy megpróbáljuk elérni az álmunkat. Most egy ponttal vagyunk mögöttük. Megpróbáljuk, aztán meglátjuk mi lesz." A fővárosiak nagyon jó teljesítményt nyújtanak a bajnokságban, ennek köszönhető a jó eredmény, amelyet Toni is nagyon jól tud. "A minőség és a motiváció, ami számít. Nagyot játszottunk és szereztünk három pontot. Néhány játék még előttünk van, de megtesszük amit tudunk és meglátjuk mi lesz." A Roma ezzel a győzelemmel valamennyire a Milan kezére is játszott. Amennyiben Leonardo csapata nyer a Lazio ellen, ők is felzárkóznak az Inter mögé.
Serie A hírek

Luca Toni szerezte a győztes találatot

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)

Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat