archívum
Mehet
Totti a visszavonulásról

Francesco Totti, aki már pályafutása hajnalán a Romában rúgta a bőrt, bejelentette, hogy akkor fog visszavonulni, amikor úgy érzi meg kell tennie ezt a lépést. Az Internazionale, a Real Madrid és a Manchester United is érdeklődött a játékos iránt, de úgy tűnik Totti karrierje végéig a farkasokkal marad. "Sosem bántam meg, hogy annál a csapatnál maradtam, akinek magam is a szurkolója vagyok. Nem volt könnyű, hiszen vannak előnyei is és hátrányai is egyaránt a helyzetnek. A legnagyobb előnye, hogy ismerek minden egyes fűszálat ennél a csapatnál. A hátránya pedig az, hogy a figyelem középpontjában vagyok. De büszke vagyok a döntésemre amit a szívemmel és az agyammal hoztam meg közösen."
Totti újabb 5 éves szerződést írt alá a Rómával tavaly novemberben, miután a klub igazgatójává vált, de még nem gondolta át mi lesz ha visszavonul. "Még sosem gondoltam arra mit fogok tenni a visszavonulásom után. Nem álmodozom róla éjszaka. Még futball játékosnak érzem magam. A nap amikor majd rájövök arra, hogy már nem vagyok önmagam és nem tudom azt nyújtani a pályán amit most, akkor majd megteszem a lépéseket a visszavonulással kapcsolatban." Bár a karrierjét azért keresztezték csúnya sérülések, térdműtétek, de Totti addig akar küzdeni, amíg hasznos tagja a csapatnak. "Nem akarom a kispadon végezni, nem akarok egy olyan ember lenni, aki 10 mérkőzésen szerepel szezononként. Ahogy érezni fogom, hogy már nem vagyok Totti, akkor visszavonulok. Természetesen remélem ez nem most fog megtörténni" - mondta el a Roma ikonja.

Totti még nem vonul vissza

p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat