archívum
Mehet
Úgy tűnik, vége a Fulham menetelésének

Gyakorlatilag elkönyvelhetjük, hogy a Fulham kiesett az Európa Ligából. Legalábbis a torinói 3-1-es vereség után Gera Zoltánéknak csodára lesz szükségük a Craven Cottagen a visszavágón. A Juventus már a kilencedik percben megszerezte a vezető találatot. Egy baloldali beadást követően David Trezeguet, a Juventus francia támadója csúsztatott kapura, Schwarzer szögletre tudott menteni. Ebből aztán éppen Legrottaglie ugrott fel a legjobb ütemben és bólintott a Fulham kapujába. Erős falatnak bizonyult a Juventus az angolok számára, ez jól látszott már az eltelt húsz perc után.
Az első félidő 25. percében Zébina gondolt egyet és indult el a labdával. Két védő között betőrt és jobbal kilőtte a hosszút, a labda még a kapufa segítségével vágódott a kapuba. A 36. percben visszajött a londoni csapat a meccsbe. Simon Davies állt a labda mögött baj oldalt. A szabadrúgása Etuhu fejére szállt volna, de a nigériai játékos nem találta el, így az egy védőn elakadva a Fulham játékosa elé került, aki nem habozott, rögtön lőtt. A labda megpattan egy torinói lábon, így az háríthatatlanul gurult a kapuba. De David Trezeguet még a félidő vége előtt megszerezte a zebrák mindent eldöntő találatát. A francia előbb a jobb kapufát lőtte telibe, majd a visszapattanót már a hosszú sarokba. A második félidőben a Juventus tartotta az eredményt, így 3-1-re nyert a Fulham ellen.
A tavalyi UEFA-kupa döntős Werder Bremen a Valencia otthonába utazott, ahol a 24. percben Torsten Fring rúghatott bűntetőt egy kezezés után. A német középpályás a jobb sarokba lőtte a labdát, Cesar kapus pedig balra vetődött. A második félidőből jó tíz perc is eltelt, amikor a Mestalla közönsége hazai találatnak örülhetett.
Mata először David Silva felé passzolt, aki a tizenegyes magasságában elfektetett egy védőt, de a lövését blokkolták. A lecsorgó labdára pedig Mata érkezett először, így aValencia 1-1-re mentette az állást.
Úgy tűnik, hogy a Panathinaikos a Roma ellen ellőtte az összes puskaporát. A Standard Liége elleni hazai mérkőzése mindenképp erre utal. A két meccs alatt hatot is rúgó görögök a belgák ellen csak Vyntra góljának örülhettek, amely szépítésre volt elég. A Liége ugyanis háromszor volt eredményes. Witsel már a 8. percben megszerezte a vezetést, amelyet aztán a nyártól a Liverpoolhoz csatlakozó Jovanovic duplázott meg negyed óra elteltével. Camargo még a második félidőben betalált, így a belgák 3-1-ről várhatják a visszavágót. A mérkőzés meglehetősen durva volt, a játékvezetőnek kilenc tíz sárga lapot is fel kellett mutatnia, a görögök játékosának, Simaonak kettőt is.
Európa Liga nyolcaddöntő eredmények:
Benfica - Marseille: 1-1
Juventus - Fulham: 3-1
Panathinaikos - Standard Liege: 1-3
Valencia - Werder Bremen: 1-1
Atletico Madrid - Sporting Lisbon: 0-0
Hamburger SV - Anderlecht: 3-1
Lille - Liverpool: 1-0
Rubin Kazan - Wolfsburg: 1-1
Európa Liga hírek

Zebina nagy gólt lőtt a Fulhamnek

Mata tudott egyenlíteni a Werder Bremen ellen

p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat